Sport 2017. június 20. 16:30

Koppányok a Füleki Várban, Ópusztaszeren és a Kalmár tónál

Képgaléria
Koppányok a Füleki Várban, Ópusztaszeren és a Kalmár tónál
Az előző hétvége is mozgalmasan telt a Turul Koppányoknál, az egyesület tagjai egy időben, három helyszínen, három rendezvényen képviselték Kiskunfélegyházát – tájékoztatta szerkesztőségünket Kis Mónika.

Június 18-án Gulyás László és ifjabb Gulyás László modern pusztai íjjal versenyzett a Füleki vár impozáns környezetében. Előbbi harmadik helyen, míg utóbbi a mezőnyben végzett.

Ugyanezen a napon, Ópusztaszeren, immáron 11. alkalommal rendezték meg a Nyílzáport, a 907-es Pozsonyi csata tiszteletére és emlékezetére. Ezen a hagyománytisztelő rendezvényen a Koppány családból részt vett Lovas Ferenc és családja, valamint Csányi József és Szunyi Sándor.

Szintén június 18-án, Hetényegyházán is versenyeztek a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai, ahol 16 fővel vettek részt Dinnyés Gyula szervezésében. A találkozó a Dél-Alföldi Régió Történelmi Versenysorozat 4. állomása volt. Szép környezetben, ragyogó napsütésben zajlott a verseny, 168 íjász érkezett az ország legjobbjai közül.

A Koppányok az alábbi eredményeket érték el:

Vadászreflex íj kategóriában:

A verseny 3. legtöbb pontját lövő Bense László a 2. helyezést érte el a felnőtt férfiak között.


Modern pusztai íj kategóriában:

10-14 évesek között: Csáki Laura 5., Horváth Katica 10. lett.

14-18 évesek között: Csankovszki Anna 2., ifj. Lovas Ferenc 3., Rácz Nikolász Norbert 5. helyezett lett.

18-30 évesek között: Keserű Szilvia 3., Boldog Bence 3., Kiss János pedig a 4. helyet szerezte meg.

30-50 évesek között: Kurucz Orsolya 5.,Dongó Anita 9., Szólya Imre 7., Tóth Mihály 8., Szeibert Imre 9. helyezést ért el.


Senior kategóriában: Dinnyés Gyula 5., Gulyás János 16. helyezést ért el.

A versenysorozat főtámogatója: Freddo Kft.

A sorozat támogatói pedig az ICO Zrt:, Íjászsarok Szeged, Hunvér Kft., Garamvölgyi Gyula édességkereskedő és GlassGo Kft.

 

Kövessen minket a Facebookon is!