Az erdők tűzvédelmét ellenőrizték
Az akció során a szakemberek Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében június 11. és 13. között az erdőket és kétszáz méteres körzetüket vizsgálták - közölte Mukics Dániel.
Mint elmondta: a három nap alatt 393 ellenőrzést tartottak. A legjellemzőbb szabálytalanság az volt, hogy hiányzott az erdővel érintkező közút mellett a kétméteres védősáv, vagy ha meg is volt, éghető anyaggal volt tele. Ugyancsak gyakori hiányosság volt, hogy a tűzrakó helyeket nem jelölték meg, illetve előfordult, hogy nem megfelelően tartották karban azok környezetét. Több esetben arra derült fény, hogy hiányoznak a tűzrakás veszélyeire figyelmeztető táblák az erdőbe vezető utak, ösvények bejáratánál, az autós pihenőhelyeknél.
Az előírásoktól eltérően a dohányzásra, tűzjelzésre és nyílt láng használatára utaló figyelmeztető táblákat sem mindenhol helyezték ki - sorolta a szóvivő-helyettes. A katasztrófavédelem felhívta a területtulajdonosok figyelmét a hiányosságok pótlására, illetve az utóellenőrzés során ellenőrzik a szabálytalanságok megszüntetését - fűzte hozzá. Végül hangsúlyozta, hogy a fokozott hatósági ellenőrzés eredményeképpen a 2012-höz képest az idén - csaknem azonos időjárási körülmények között - egyharmadára csökkent a szabadéri tüzek száma.
Január elseje és június tizenötödike között 2012-ben 12 ezer 169, az idei év hasonló időszakában pedig 4 308 erdőtűz keletkezett - közölte Mukics Dániel.