Helyi hírek 2017. július 4. 07:30

Határon túli önkénteseket keresnek

Képgaléria
Határon túli önkénteseket keresnek
Két határon túli magyar fiatal önkénteskedhet 11 hónapon át teljes ellátás mellett a félgyházi Natura Hungarica Alapítványnál, az Erasmus+ program keretében. Erről Kárpáti Rita, az alapítvány elnöke tájékoztatta lapunkat, aki azt is elmondta, hogy szeretnék a legrátermettebb jelölteket megtalálni, ezért minden félegyházit arra buzdítanak, hogy hívják fel a lehetőségre Romániában, vagy Szlovákiában élő ismerőseik figyelmét.

A két önkéntes lakhatását és étkezését teljes körűen támogatja az Európai Bizottság, a fogadó alapítvány pedig – a zsebpénz, kerékpár és szakmai támogatás mellett – minden segítséget megad számukra ahhoz, hogy integrálódni tudjanak a helyi közösségbe. Ők pedig önálló, kreatív munkával tartalmas környezetvédelmi és ifjúsági programokkal járulhatnak hozzá a program sikeréhez, ezáltal munkagyakorlatot szereznek, és korábban soha nem gondolt, váratlan szituációkban ismerhetik meg önmagukat.

Az ideális jelölt 17 és 30 év körüli. A részvételi szándékot a [email protected] elektronikus levélcímen, és a Rita Kárpáti vagy Natura Hungarica Alapítvány facebook profilokra küldött privát üzenetben lehet jelezni. A jelentkezők közül választják ki azt a két szerencsést, aki 11 hónapot Félegyházán tölthet. Az önkéntességet augusztus 1. és szeptember 30. között kell megkezdeni.


 

Kövessen minket a Facebookon is!