Kultúra 2017. július 4. 10:00

Akadálymentes nap a Népfőiskolán

Képgaléria
Akadálymentes nap a Népfőiskolán
Az egészségkárosultak napját rendezték meg a Lakiteleki Népfőiskolán, július 1-jén, Együtt egymásért címmel. A találkozóra mintegy 500 fő látogatott el a környező településekről. A kulturális műsort Hájas Barnabás vezette.

A programsorozat az esős időjárás miatt a népfőiskola új lakodalmas termében ökumenikus istentisztelettel kezdődött. A szolgálatot Bagi Ferenc lakiteleki római katolikus plébános és Gáll Károly abonyi református lelkész végezték.

A vendégeket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte, majd beszédet mondott Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke, valamint Hanó Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnöke.

A résztvevő települések műsorszámai között voltak versmondók, énekkarok és tánccsoportok is. Az eseményen fellépett többek között a Magyar Örökség Díjas Kárpátaljai CREDO verséneklő együttes, a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltó Zenekar és Radics Sándor, Európai Unió Nagydíjas mestercimbalmos is. Mindeközben pogácsasütő verseny, kemencében sült kenyérlángos, bográcsgulyás, tombola és megannyi más érdekesség várta a résztvevőket.

A nap leginkább várt programja a Gördülő tánccsoport fellépése volt, akik egy show által mutatták be, hogy kerekesszékben is lehet színvonalas előadást nyújtani, és teljes életet élni.

A résztvevőknek a kulturális programok mellett lehetőségük volt személyes beszélgetésekre, jogi-, rehabilitációs-, valamint gyógyászati szaktanácsadásra is. Ezen kívül megismerkedhettek a fogyatékkal élők hetilapjával és szakfolyóirataival, továbbá megtekinthették a Zöldház rajzstúdió és a Karikatúra alkotótáborok kiállítását is.

Az Együtt Egymásért mottóval megrendezett akadálymentes nap rávilágított arra, hogy minden emberi élet különösen fontos és értékes az egész társadalom számára.



 

Kövessen minket a Facebookon is!