Meleg víz nélkül – még egyszer a kéményügyről
Fotó: illusztráció
A tények röviden: Félegyházán mintegy 250-300 lakás „bukott meg” a legutóbbi füstpróbán, aminek következtében az ellenőrző hatóság megtiltotta a gázüzemű vízmelegítőik további használatát. Az érintettek beszámolója szerint a végrehajtásra semmilyen haladékot nem kaptak, a katasztrófavédelem munkatársaival gyakorlatilag azonos időben érkeztek a gázszolgáltató szakemberei, akik azonnali hatállyal leszerelték a meleg vizet ellátó gázüzemű berendezéseket, mi több, ezért még mintegy 6 ezer forintot a lakónak kellett fizetnie.
A társasház tulajdonosok előtt az nem volt titok, hogy a gyűjtőkémény elavult, korszerűtlen, és az ellenőrzés sem érte őket váratlanul. Csakhogy azt hitték, hogy most is ugyanúgy történik majd minden, mint korábban már annyiszor: jönnek a szakemberek, megállapítják, hogy a helyzet veszélyes, nyomatékkal kérik, hogy intézkedjen a lakóközösség, majd sűrű fejcsóválások közepette tovább állnak.
Ezúttal azonban minden másként történt, és az „életveszélyes” szakvélemény kimondását követően a hatóság a szolgáltató megbízottjának adta át a kilincset, aki haladéktalanul, a szolgáltatás felfüggesztésével meg is szüntette a veszélyes állapotot. A lakók többsége – felmérve saját és családjuk jól felfogott érdekét – ennek jogosságát nem is vitatja. A módját, és hogy mindezért rájuk lőcsöli a szolgáltató a kikapcsolás díját is, már annál inkább.
A meleg víz nélkül maradtak nem tehetnek mást, mint gyors megoldást keresnek a kialakult helyzetben. De közben azért megfogalmazzák a kérdést is: ki a felelős tehetetlen, kiszolgáltatott helyzetükért?
Ahhoz, hogy ismét meleg víz folyjon a csapokból, a társasházaknak régóta halogatott döntést kell meghozniuk (és ebben a halogatásban bizony a lakóközösségek, közös képviselők felelőssége is felmerül): az előírásoknak megfelelően kibéleltetik a kéményeket, vagy vízmelegítőiket elektromos készülékre cserélik. Az első alternatíva milliós nagyságrendű társasházi beruházást igényel (kéményenként kb. 1,5 millió forint, plusz a kondenzációs kazán), a második megoldható lehet a családok 140-160 ezer forintos ráfordításával. De ez sem olyan sima ügy, mint aminek első ránézésre látszik.
A zömében több évtizeddel ezelőtt átadott épületekben cseppet sem magától értetődő, hogy az elektromos vezeték elbírja ezt a terhelést. Így elhamarkodott intézkedéssel könnyen előfordulhat, hogy a lakók csöbörből vödörbe esnek, csak a szénmonoxid helyett a falban lévő villanyvezetékek túlterhelése lebeg a fejük fölött. Ráadásul egy felülvizsgálati szakvéleményt, vagy elektromos kivitelezőt szerezni az építési szezon közepén több hónapos projekt, ha pedig hálózatkorszerűsítésre is szükség van, az további, mintegy 1 millió forintos lakóközösségi beruházást igényel lépcsőházanként.
Létezik még egy, előremutató megoldás a hálózati melegvíz előállítására, mégpedig a levegő-víz hőszivattyú, ebbe azonban a hosszú megtérülési idő és a finanszírozási nehézségek miatt Kiskunfélegyházán még nem vágtak bele társasházak. Pedig 20 százalék önerő mellett 20 éves kamatmentes kölcsönnel a beruházás megvalósítható lenne, ráadásul Csányi József polgármester ígéretet tett arra, hogy a bajba jutott lakóközösségek – függetlenül a választott műszaki megoldástól – amennyiben önkormányzati segítséget kérnek az önrészhez, kedvező elbírálásra számíthatnak. Ugyanez érvényes az Otthon melege program keretében állami támogatást kérő lakóközösségekre is, már amennyiben kiírják a régóta várt felhívást.
Itt tart most a gyűjtőkéményekkel érintett félegyháziak ügye. S mint ahogy azt az elmúlt napok történései is alátámasztották, a problémát többféle módon lehet megközelíteni: indulattal, bűnbakot keresve, felelősen. Ráadásul egyik nem is zárja ki a másikat.
A képviselő-testület júniusi ülésén Horváth Tamás szocialista önkormányzati képviselő interpellációja kapcsán került szóba a téma, szenvedélyes vitát gerjesztve az ülésteremben. Ezt követően, pénteken reggel sajtótájékoztatót tartott az érintett Marosvásárhely utcai társasházaknál az MSZP-s képviselő, a nyilvánosság erejét hívva segítségül a bajbajutottak informálásában, és a szolgáltató felszólításában a kikapcsolási díjak károsultaknak történő visszafizetésére.
Az ügy kétségtelenül felkavarta a városban a kedélyeket, az olykor elragadtatott hangnemet pedig feledtesse, hogy a vitázókat is a jobbító szándék vezérelte. A jelen helyzet megoldása mellett azonban ne maradjon el a tanulságok levonása sem, legfőképpen, hogy az épület- és energetikai felújítások nem elodázhatók Félegyházán!
Tóth Timea
