Kultúra 2017. július 11. 10:00

Fotósaink munkáját Lengyelországban is nagyra értékelik

Képgaléria
Fotósaink munkáját Lengyelországban is nagyra értékelik
Lengyelországban, Lodz városában mutatkoznak be az „Erózió” címet viselő kiállításukkal a félegyházi Wesel Hugó Fotókör alkotói július 27-étől. Fotósaink 2012 óta ápolnak baráti kapcsolatot a Lodzi Fotóművészek Társaságával, azóta rendszeresen kiállítási lehetőségeket biztosítanak egymásnak. A félegyháziak tárlatát idén is nagy figyelemmel és szeretettel fogadták a lengyel művészetpártolók. A tárlat anyagát Kiskunfélegyházán augusztus 18-ától a művelődési központban tekinthetik meg az érdeklődők.

A kiskunfélegyházi Wesel Hugó Fotókör első külföldi bemutatkozási lehetősége a lengyelországi Lodz városához kötődik. Fotókörünk jó kapcsolatokat ápol a Lodzi Fotóművészek Társaságával, mely kapcsolat gyökerei 2012-ig nyúlnak vissza. A két fotókör immár több baráti szállal kapcsolódik egymáshoz. 2012-ben Európa egyik legrégebbi fotóköre, a Lodzi Fotóművészek Társasága a Kiskun Múzeumban megrendezett „Triptichon” című kiállításával mutatkozott be a kiskunfélegyházi közönségnek. Ezt követően a Wesel Hugó fotókör kapott lehetőséget, hogy egy tárlattal bemutatkozzon Lodz városában. Ezt a szokást azóta is őrizzük. Így volt ez az idei évben is, amikor Félegyháza önkormányzatának, Magyarország nagykövetségének és konzulának támogatásával július 27-én megnyílt Lodzban a kiskunfélegyháziak következő kiállítása, amely az Erózió címet viseli. A kiállítást hamarosan a kiskunfélegyházi közönség is megtekintheti. A külföldi bemutató után ugyanis a tárlat hazaérkezik,és augusztus 18-án 16 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban válik megtekinthetővé.

Az erózió a geológiában szűkebb értelemben véve a víz felszínt pusztító munkája. Tágabb értelemben minden felszíni erő felszínt alakító munkája. Pusztító, romboló folyamat, amely ezáltal változást hoz a pusztított tárgy, felület életébe. Újat alkot, átformál tevékenysége során. Néha nem lehet egyértelműen megítélni, hogy rossz vagy jó az, amit tesz, csak a változás a bizonyos. Életünk során mi csak pillanatnyi benyomásokat kapunk abból a hosszú alkotó folyamatból, amit az erózió művel. Erózióra nemcsak a természet erői, a víz vagy a szél képesek, de barázdákat szánt az emberre az idő is.

E szerteágazó folyamatot próbálták meg képekké formálni a kiskunfélegyházi Wesel Hugó Fotókör tagjai. Minden alkotónak mást és mást jelentett a téma. A képek sokfélesége az erózió, mint alkotó folyamat változatos eszköztárához igazodik. Ahány megmunkálandó felület, annyiféle munka, alapanyag az erózió számára. Az erózió jelen esetben tehát nem más, mint változás. A kiállított képek pedig egy-egy munkafolyamatot ábrázoló pillanatfelvételek.

A lodzi tárlaton Görög Ildikó, Hatvani-Vincze Ágnes, Horváth Tamás, Kis László, Kiss Czakó Imre, Mezősi Ágnes, Nemes Dorottya, Pallagi Nóra és Szabó László fotóit állították ki.

Kiss Czakó Imre

 

Kövessen minket a Facebookon is!