Sport 2017. július 13. 14:30

Jubilált a „Csobbanó Delfinek” vízilabda tábor

Képgaléria
Jubilált a „Csobbanó Delfinek” vízilabda tábor
Ötödik alkalommal rendezte meg a „Csobbanó Delfinek” táborát a Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület a félegyházi strandon. A kedvező időjárásnak is köszönhetően rekord létszámban jelentkeztek a gyerekek, akik a kéthetes foglalkozások során az úszás, illetve a vízilabdázás alapjaival ismerkedtek meg. A fiatalokat meglévő tudásszint alapján "csikóhalak, delfinek és cápák" csoportokba osztották. A kezdő „csikóhalak” az úszás alapjait tanulták meg, a legügyesebb „cápák” a lövéseket is gyakorolták.

Görög Imre egyesületi vezető mellett segítők és diákok vettek részt a tábor felügyeletében, lebonyolításában. Az 5 és 12 év közötti gyermekek sokat fejlődtek a vízhez köthető foglalkozások során. Az úszás mellett a vízilabdával is megbarátkoztak.

- Az első és a második héten több mint 40-40 gyermek vett részt a táborban. Felmértük, ki milyen tudásszinttel rendelkezik, ez alapján "csikóhalak, delfinek és cápák" csoportokba osztottuk őket. Sok a visszatérő diák, 15-20 fő minden eddigi táborba ellátogatott. Elsősorban a vízközelség megszerettetése a célunk, az úszás több sportágnak, így a vízilabdázásnak is alapja.

A legügyesebb gyermekek később a Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesülethez is csatlakozhatnak, ahol bajnokság keretében mutathatják meg tudásukat.

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!