Kultúra 2017. augusztus 17. 17:30

Kiállítási felhívás

Képgaléria
Kiállítási felhívás
A Kecskeméti Katona József Múzeum IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, A Hét főbűn – Hieronymus Bosch nyomában címmel országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást rendez 2018. március 10-e és május 27-e között a kecskeméti Cifrapalotában.

A kiállítás tematikája:

A Hét főbűn – Hieronymus Bosch nyomában. A Magyar Katolikus Lexikon szerint a „főbűnök (lat. peccata capitalia): olyan bűnök, amelyek önmagukban nem mindig súlyosak, de a hétköznapok igen sűrűn teremtenek alkalmat elkövetésükre, s gyakoriságuk miatt súlyos bűnök forrásai lehetnek. A megnevezés nem pontos, mert valójában víciumokról, és nem bűnökről van szó. A Szentírás szerint a szívből származnak (Mk 7,22), és a test kívánsága, a szem kívánsága és a világ kevélysége táplálja őket (1Jn 2,16). Ellenszerük a lélek gyümölcsei (vö. Gal 5,22).

A Szentírás bűnkatalógusaiból (Mk 7,22; Gal 5,19) idővel a főbűnöket 8, majd 7 bűnben foglalták össze: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség. Régebben a nyolcadikként a hazugságot sorolták a főbűnök közé. A főbűnök elleni harcban igen könnyű eltévelyedni, mert az ember vagy kilátástalannak találja a küzdelmet, vagy nem ismeri föl magában a főbűnök megnyilvánulásait. Az okos küzdelemhez nagy türelem, alázat, istenrehagyatkozás kell, és fontos a részleges lelkiismeretvizsgálat.”

2008-ban, a globalizáció korához igazítva, a Vatikán közzétette a hét új főbűn listáját is: kábítószer-kereskedelem és a kábítószerek használata; gyermekek bántalmazása és pedofília; környezetszennyezés; prostitúció; az emberi gének manipulálása; felebarátaink szegénységbe taszítása, profitszerzés céljából; luxuscikkre való költés.

A főbűnök témája már eddig is számos kiváló művészt inspiráltak (pl. Giotto, id. Pieter Bruegel, Hendrik Goltzius, Jacques Callot, Otto Dix). Közülük is kiemelkedik Hieronymus Bosch, akire nemrégiben emlékezett a művészeti világ halálának 500 éves évfordulóján.

A biennálé témája tehát ezúttal kettős, mert a nagyhatású mester egyedi, de a keresztény ikonográfiához szorosan kapcsolódó, festő világának kortárs reminiszcenciáit, művészi feltárását, újraszövését is szívesen látjuk. Ám ez nem csupán a „szörny-ikonográfiát”, s az oly sokat kutatott, ám teljességgel még fel nem tárt, sajátos szimbólumrendszert jelentheti. A számtalan bonyolult értelmezési kísérlet, nyakatekert következtetés helyett egy spanyol szerzetes, Fray José de Sigüenza igencsak egyszerű, de annál több igazságot tartalmazó gondolatát ajánljuk 1605-ból az alkotók figyelmébe: „Ennek a festőnek a munkái véleményem szerint azért különböznek a másokéitól, mert míg a többiek külső megjelenésük szerint ábrázolják az embereket, addig neki megvan a bátorsága ahhoz, hogy olyanoknak fesse őket, amilyenek belső mivoltukban.”


Jelentkezők köre:

Professzionális kortárs képző- és iparművészek (MAOE tagság, főiskolai végzettség nem kötelező, de nem amatőrök részére kiírt kiállítás). Aki bizonytalan magában és az alkotásában, előtte küldje el beadandó művének a fotóját „előzsűri” céljából a kurátor email címére ([email protected]).


A művek beadásának várható ideje és helye:

2018. január utolsó hetében lesz, Budapesten és Kecskeméten mindenképpen, de szeretnének más vidéki városban is megjelenni. A pontos helyszíneket és időpontokat csak később, január elején hozzák nyilvánosságra a Kecskeméti Katona József Múzeum honlapján, emailben és több facebook oldalon.


A művek beadásának feltételei:

Műfaji és technikai megkötések nélküli kiállítás, ahol pl. animációs filmmel, ruhával, táblaképpel, plasztikával, videó installációval egyaránt lehet jelentkezni. A kiállításra beadott grafikai jellegű műveket csak megfelelően keretezve (üveglap + bilincs kombinációt nem!) fogadják el. Installáció jellegű művek esetében a kiállíthatóság technikai feltételeit az alkotónak kell biztosítania. A nem Kecskeméten beadható művek maximális méretei (kerettel együtt!) sík (és nem összetekerhető) művek esetében 130x160 cm, míg a térbeli kiterjedésű alkotások esetében a kb. 40 kg súlyhatár mellett egy mikrobusz raktere a mérvadó. Az ismertetett méreteket meghaladó műveket csak Kecskeméten lehet beadni. A műveket csak a helyszínen kitöltött adatlappal + biztonságosan szállítható csomagolásban (pl. puffancs fólia) együtt veszik át. (Postai úton csak a gyűjteménynek felajánlott, azaz vissza nem küldendő műveket fogadják el anyagi okok miatt.) Ha szükséges már előtte valakinek, úgy az adatlap letölthető lesz januártól a Kecskeméti Katona József Múzeum honlapjáról is. Az adatlap alsó és felső felének kitöltése után kettévágandó, az egyik példány az alkotóé, míg a másik a múzeumé lesz.


Zsűri:

Elsődlegesen a minőség biztosítása és a díjazott alkotások kiválasztása végett a rendezők zsűrit kérnek fel. (A zsűrizés várható időpontja: 2018. január 31.)


Beadható művek száma:

A várhatóan nagyszámú jelentkező miatt minden alkotó csak 1–1 alkotást adhat be. Sorozat esetében a zsűri fenntartja a jogot annak szétbontására, ha az tartalmilag lehetséges.


Katalógus:

A kiállítás megnyitójára színes katalógus jelenik meg. Installációs jellegű művek, animációs filmek, fotó alapú, digitális kompozíciók és nyomatok esetében jelentősen megkönnyítené a munkát, ha az alkotója digitális reprodukciót is tud mellékelni a kurátor email címére.


Információ:

Érdeklődni a biennále kurátorától, ifj. Gyergyádesz László művészettörténésztől lehet az alábbi telefonszámokon: 76/480-776; 30/287-2549 és email címen: [email protected]. Postacím: 6000 Kecskemét, Cifrapalota, Rákóczi út 1.


ifj. Gyergyádesz László művészettörténész főmuzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjtemény vezetője

 

Kövessen minket a Facebookon is!