Program 2017. július 22. 16:00 Forrás: MTI

Ismét Kecskemét lesz a dzsesszfőváros

Ismét Kecskemét lesz a dzsesszfőváros
Augusztus 3-a és 6-a között rendezik meg a kecskeméti dzsesszfesztivált, amelynek négy napja alatt öt színpadon több mint száz zenészt láthat és hallhat majd a közönség. Ittzés Tamás, a fesztivál főszervezője, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője elmondta, hogy több mint hetven koncertet tartanak a fesztivál négy napja alatt.

A fesztivált augusztus 3-án, csütörtökön a Bolyki Brothers, a ragtime zongora kanadai királynője, Mimi Blais és a svájci Marco Marchi & the Mojo Workers koncertjei nyitják. A fellépők között olyan világsztár is megtalálható, mint a világ legjobb bendzsósaként számon tartott japán Ken Aoki. A házigazda Bohém Ragtime Jazz Band mellett színpadra lép a Kecskemét Jazz Orchestra és a Hot Jazz Band is.

A főszervező kiemelte, hogy a Kecskeméten található mesterséges tó partján tartják a rendezvényt, amelyet "úgy aposztrofálunk, hogy családi fesztivál a vízparton".

Ittzés Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a sokszínű zenei program mellett számos más kísérőrendezvény is lesz: a gyerekeknek akár egész napos elfoglaltságot biztosító játéksziget mellett a fesztiválon rendezik meg az országos dzsessz műveltségi vetélkedő döntőjét, de lesz futóverseny, veteránautó-bemutató és swingtanítással is várják a közönséget. Hozzátette, hogy idén sem marad el a fellépők közös koncertje és lesz jam session is.

A fesztivál részletes programja a www.jazzfovaros.hu oldalon olvasható.



 

Kövessen minket a Facebookon is!