Kultúra 2017. július 25. 07:30

Kitüntették a Gyermekbirodalom szeretett könyvtárosát

Kitüntették a Gyermekbirodalom szeretett könyvtárosát
Néhányan úgy gondolják, hogy egy könyvtáros a könyvek magányában tölti napjait és munkája során időhosszat olvas. Viszont elég egyetlen alkalommal ellátogatni a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárba, hogy ezen sztereotípiánk alapjaiban megdőljön. Belépve az intézmény ajtaján mosolygó arcok vidám üdvözlete fogadja a látogatót.

Az első pillanattól érezni lehet, hogy nem egy hagyományos értelemben vett könyvtárba léptünk. Ez a hely közösséget épít. A folyamatosan bővülő könyvállományon és az olvasás lehetőségén túl az itt élők számára kiállításokat, előadásokat, zenés estéket és gyermekprogramokat szerveznek az intézmény dolgozói.

Több mint 12 év után ebből az intézményből ment nyugdíjba Dobos Matild gyermekkönyvtáros is, aki idén a könyvtári tevékenység megújításáért, lelkiismeretes, gyermekszerető munkájáért, a jövő nemzedékének szeretetéért „Kiskunfélegyháza Város Közművelődéséért” kitüntető díjban részesült.
Vele beszélgettem hivatásáról és további terveiről.

- Hogyan választotta ezt a hivatást, és lett a város szeretett gyermekkönyvtárosa?

-
Óvodapedagógusként kezdtem a pályámat, majd francia szakos tanárként folytattam tovább egy középiskolában. Közben a könyvtárszakot is elvégeztem. Ezután kerültem a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba, ahol először a felnőtt részlegen dolgoztam. Nemsokára lehetőségem nyílt arra, hogy a Gyermekbirodalomban végezzem munkámat. Izgalmasnak tűnt az a feladat, ami a gyermekrészlegen várt rám. Rendezvényeket, foglalkozásokat tartottunk a gyerekeknek. Célunk az volt, hogy a kicsik könyves környezetben játszva megszeressék a kiadványokat, meséket, olvasmányokat.

- A családi szombat délelőttök összefüggnek Dobos Matild, a gyerekek által Tilda néninek ismert gyermekkönyvtáros nevével. Nagy szerepe volt az első családi programok kitalálásában, lebonyolításában, csakúgy, mint a Betűbölcsi programjainak szervezésében. Nevéhez kötődik a gyermekkönyvtári tevékenység megújítása. Számos kezdeményezéssel járult hozzá a részleg sikeres működéséhez. Honnan merítet ötleteket a gyerekeknek szervezett programokhoz?

-
Az óvodások között eltöltött 18 éves tapasztalat sokat segítet nekem abban, hogy a könyvtárban megvalósítsak olyan programokat, amelyek felkeltik a kicsik érdeklődését. Természetesen intézményünkben mindig fontosnak tartottuk, hogy a gyermekek a szüleikkel együtt szeressenek a könyvtárba járni, így a felnőtteknek is ajánlottunk érdekes előadásokat.

- A könyvtári programok mellett milyen egyéb tevékenységre, hobbira lehetett még időt szánni gyermekkönytárosként?

-
Azt hiszem ezt a munkát nekem találták ki. Itt meg tudtam valósítani nagyon sok jó dolgot. Például többször szerveztünk gyűjtést a nehezebb sorsú családoknak, amely által emberséget és könyörületet tanulhattak a kicsik. Megpróbáltam a gyerekeket az állatszeretetre vezetni. Sokszor szerveztünk állatsimogatást, és gyűjtést, amelynek bevételét egy-egy állatmenhely részére adtuk át. Véleményem szerint azok a gyerekek, akik úgy nőnek fel, hogy szeretik az állatokat, felnőtt korukban is emberségesek maradnak nemcsak az állatok, hanem az emberek iránt (is). Másrészt, pedig megtanulják a gondoskodást, így könnyebb lesz az életben való boldogulásuk is.

- A munkával töltött évek után mi a terve? Jöhet a pihenés?

- Sok helyre el szeretnék jutni. Nagyon szeretek utazni, sőt a francia nyelvet is gyakorolni szeretném. Most, hogy több szabad időm lesz, talán ellátogatok azokra a csodálatos tájakra, amelyeket a könyvekből és az itt tartott előadásokból valamennyire megismerhettem. Mindenképpen aktívan szeretném eltölteni az elkövetkezendő esztendőket is, új barátokat és ismereteket szerezve.

Dobos Matild 12 évig nagy szakmai tudással, pedagógusi tapasztalattal erősítette a városi könyvtárat, annak gyermekrészlegét. Lelkiismeretes munkája példamutató mind kollégái, mind az utána jövő nemzedékeknek.



 

Kövessen minket a Facebookon is!