Kultúra 2017. július 26. 12:30

Jubileumot ünnepel idén a Dulity Tibor Alkotótábor

Képgaléria
Jubileumot ünnepel idén a Dulity Tibor Alkotótábor
A 25. Dulity Tibor Alkotótábornak idén is a tőserdei Kontyvirág Erdei Iskola adott otthont. A táborban 20 alkotó egy héten át dolgozhatott gyönyörű környezetben Sáska Tibor festőművész irányításával. A műhelymunka során sor került technikai bemutatókra és szakmai megbeszélésekre egyaránt.

A képzőművészek egész héten, de még a táborzárás napjának reggelén – július 24-én – is szorgalmasan festettek. Ennek köszönhetően valamennyien egy komoly tárlatot tudtak bemutatni. A záró összejövetelen közösen értékeltek egy zsűri vezetésével, amelynek tagjai voltak Molnár István, Sáska Tibor festőművészek és Rosta Ferenc művésztanár. Döntöttek arról is, hogy a hagyományoknak megfelelően a tábor résztvevői közül jövőre Németh Andrásnak és Karácsony Évának nyitnak önálló kiállítást Kiskunfélegyházán, a Szakmaközi Művelődési házban.

Az alkotótábor 25. évfordulójának jegyében augusztus 20-án, a Kiskun Múzeumban nyílik meg Rátkai Zsuzsa, Sáska Tibor és Tóth László tárlata.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!