Kiskunfélegyházi solymász vigyázott a vizes vb madaraira
Képgaléria
Magyarország vizes vébét rendezett, a világbajnokság helyszínei között pedig legalább kettő is van, amiken az ember osztozni kényszerül. Valószínűleg keveseknek jutott volna eszébe, hogy valamit azokkal a madarakkal is kezdeni kéne, akik vagy a Városligetben vagy Balatonfüreden töltik a nyarukat, és nemcsak a gondtalan élethez vannak hozzászokva, hanem ahhoz is, hogy az ember a barátjuk, és mindig jutalomfalatokkal tömik őket.
Gasztonyi Dániel mestersolymásznak július közepe óta az volt a feladata, hogy megtisztítsa a terepet a madaraktól, mielőtt a sportolók megjelennek, hogy a versenyek alatt minden zökkenőmentesen menjen, és ne fordulhasson elő, hogy az úszóknak kényelmesen tollászkodó kacsákat kelljen kerülgetniük, vagy gyereküket védő hattyúk csípéseit kelljen kiállniuk.
A vizes vébé környékeit uraló madarak rengeteg kockázatot jelenthettek volna, ha nem kezelik a helyzetet, és ha nincs mellette szerencséjük is a szervezőknek. Van például egészségügyi kockázata a dolognak, tudni kell ugyanis, hogy a récefélék (mint például a hattyú is) úgy táplálkoznak, hogy szeretik a csőrükkel átszűrni a posványos vizet, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy nagyon messzi tájakról jöhetnek, a legkülönfélébb kórokozók lehetnek az ürülékükben. Annak súlyos következményei lehettek volna például, ha egy csapat réce éppen akkor könnyített volna magán, amikor versenyzők tucatjai úsznak mögöttük. A másik dolog, hogy a gyerekét védő hattyú tényleg agresszív tud lenni, és ilyenkor nem rest az embernek is nekiugrani. “Egy-egy szám kétségtelenül izgibb lett volna, de jól megvoltunk nélküle is” – meséli Gasztonyi Dániel a Zoomnak.
A vizes vébé renitensei
Gasztonyit a vizes vébé szervezői még jóval azelőtt keresték meg, hogy az építkezések elkezdődtek volna, szóval még bőven időben elkezdték felmérni, mik okozhatnak problémát.
“Volt egy félszünk Balatonfüreddel kapcsolatban. A nemzeti parkosok jól rám ijesztettek, amikor azt mondták, hogy a vébé helyszíne egy európai jelentőségű hattyúvedlőhely. És eleinte valóban rengeteg hattyút láttunk ott” – mesélte a felmerülő problémákról. A hattyúkkal rengeteg probléma van ebből a szempontból, mert a befogásukat nem engedélyezik, a ragadozómadaras riasztást el lehet felejteni, mivel az egyik legnagyobb röpképes madárról van szó, a petárdák pedig a kutyásokat is megőrjítették volna.
Itt ritka nagy szerencséjük volt a szervezőknek, ugyanis az építkezéssel járó nyüzsgés miatt a madarak többsége magától arrébb ment. Így is maradt azért körülbelül 250 kacsa és olyan húsz hattyú, amik ragaszkodtak a vízfelülethez. Ők először befoglalták a tribün alatti részt, mert az nagyon jó kis éjszakázó hely volt. Mit lehet ilyenkor tenni? “Mi meg felfedeztük, hogy két ragadozó is át szokott iszkolni a területen, mert az útjukba építették a vébé egységeit. Egy rókáról, illetve egy vidráról van szó. Őket igyekeztünk a szolgálatunkba állítani, hiszen tőlük félnek a madarak.” Jött az akció: bizonyos időpontokban bizonyos helyekhez szoktatták őket néhány jó falattal. Nekik már a jelenlétük is kiűzte az állatokat a tribünök alól.
Innentől viszont újabb tervet kellett kovácsolniuk, hogy arról a vízfelületről is kiűzzék őket, ahol az úszók fognak versenyezni. “Más eszközünk nem lévén, csónakokból piszkáltuk őket. Itt semmi komoly dologra nem kell gondolni, nem ijesztettük halálra őket, csak éppen annyi kényelmetlenséget okoztunk nekik, hogy ne tudjanak nyugodtan tollászkodni. Ha pedig egy kicsit eltávolodtak, meg is jutalmaztuk őket, finomabbnál finomabb ételeket adtunk nekik.” A dolog aztán olyan jól működött, hogy a verseny utolsó két napjában csónakba se kellett már ülniük, az is elég volt, ha a kacsák meglátták Gasztonyit a parton, és illedelmesen átvonultak a kijelölt területükre.
A Városligetben simábbnak tűnt a helyzet, a tőkés récék nagyját sikerült kitessékelni a lényeges vizekről. Itt is ugyanaz volt taktika, mint a Balatonnál: addig szekálták őket, amíg el nem költöztek a fölső tóba. “Egy-két renitens azért akadt, közülük hármat csapdával befogtunk és elszállítottunk. Most ideiglenesen nálam laknak, kaptak egy-egy röpdét, ismerik egymást, kapnak enni, béke van.”
A legnagyobb problémát végül az jelentette, hogy egyik reggelre érthetetlen módon az egyik lelátó tele lett ürülékkel. “Nem tudtuk megmondani, milyen madár felelhet érte. Aztán, amikor itt ücsörögtünk másnap napkelte előtt, azt vettük észre, hogy a fények miatt lepkék ezrei árasztják el a területet. Ahogy pedig kezdett világosodni, dolmányos varjúk és csókák tucatjai jelentek meg, hogy bezabáljanak, úgyhogy egyszerűen csak lejjebb kellett venni a világítást.
A sólymok most pihennek
Gasztonyi elégedett a vébé lebonyolításával. A Városligetben csak két-három réce rendetlenkedett az ötvenvalahányból, a Balatonnál pedig összesen nyolcan randalíroztak. “Egy fotót persze felkapott a sajtó, amin egy réce úszott a versenyzők előtt. Láttuk, figyelemmel kísértük, de mi sem ugrabugrálhattunk mindenhol. Az úszók miatt nem motorcsónakozhatunk keresztül-kasul a vízen.”
A többi madár elkergetésére használt sólymokat végül sehol nem kellett bevetni, a Városligetben ugyanis szinte minden civil madár tudta a helyét, Balatonfüreden pedig kiskacsák születtek, amikre nem ereszthették volna rá a ragadozót. Az fel sem merült, hogy esetleg egyetlen állatot is elpusztítsanak.
