Félegyháza örökre magáénak tudja Petőfit
A köszöntő után Juhász István tanár, Petőfi kutató, Félegyháza díszpolgára összegezte a költő életútját, kiemelve belőle a félegyházi vonatkozásokat. Életének utolsó szakaszáról így fogalmazott: „1849 januárjában kisfiát és feleségét Debrecenben hagyva Bem tábornok seregébe kérte áthelyezését. Január végén már részt vett a vízaknai, szászsebesi, szászvárosi ütközetben. Áprilisban hadi érdemeit Bem kitünteti.
Szinte már kísérteties, ahogy a sors 1849 májusáig mindent megad a költőnek, ami szíve vágya, élete célja volt. Van szerető hitvese, van gyermeke, él az édes jó anya …
Neve oly fényesen ragyog, mint 1848 március 15-én. A dicsőséges tavaszi hadjárat elérhető közelségbe hozta a teljes és végleges győzelmet: a szabad országot, a szabad nemzetet. Ezután néhány hónap alatt olyan mélységbe taszítja a fátum, amire nem volt példa küzdelmes életében. Elveszti szüleit, a hadseregben ostoba kicsinyességek miatt elviselhetetlen lett számára a szolgálat. A becsületében megsértett költő lemond őrnagyi rangjáról…..
S mire felzaklatott lelke meglelné a nyugalmat, a sors rendelését teljesítendő, Júliával és a féléves Zoltánkával Erdélybe indul. Családját Tordán hagyta Miklós református lelkésznél, ő pedig ismét Bem apóhoz csatlakozott. Bem tábornok fiáként, sírva ölelte magához: – Mon fils. mon fils… ismételgette franciául. Utolsó levelét július 29-én küldte Júliának…..
Két nappal később, július 31-én valahol Fehéregyháza határában, az Ispánkút környékén Petőfi Sándor szívét egy kozák lovas katona dzsidája döfte át. Vérpecséttel zárta le a Halál a leggyönyörűbb szívet, aki majd 1000 csodaszép verset dobogott ki nekünk.”
A beszéd után a megemlékezést szervező városi önkormányzat, a Petőfi Emlékbizottság, a Kiskun Múzeum, a civil szervezetek, intézmények, valamint a pártok képviselői helyezték el koszorúikat a költő szobránál.
s. r.