Herman Ottó emlékére
A hermani örökség őrzője, a félegyházi természetvédelem emblematikus alakja, Meizl Ferenc a tudós munkásságának felidézésével emlékezik a hazai tudományos élet meghatározó személyiségére.
„Légy büszke arra, ami voltál, s igyekezz különb lenni annál, ami vagy.” – vallotta Herman Ottó ornitológus, néprajzkutató, régész, politikus, korának egyik legnagyobb természettudósa, akit gyakran emlegetnek az utolsó magyar polihisztorként. Egy középfülgyulladás miatt még gyerekként halláskárosodást szenvedett.
Mivel társai folyton gúnyolták, abbahagyja tanulmányait, és inas lett egy lakatosműhelyben. Szabadidejében a rovarok, bogarak, madarak, pókok életét tanulmányozta. Amikor Bécsbe került, felfigyelt rá a kor egyik természettudósa, Karl Brunner, aki – cserében könyve illusztrálásáért – tanította a fiatal Herman Ottót. 1875-ben került Budapestre, 1877-ben indította el az általa szerkesztett Természetrajzi Füzeteket. A Természettudományi Társulat megbízására feltérképezte, és három kötetben leírta a hazai pókfaunát. (Az 314 pókfajta közül 36 új faj volt a tudomány számára).
A tudományos madártan, az ornitológia megalapítója Magyarországon. 1891-ben nemzetközi ornitológus kongresszust szervezett, 1893-ban létrehozta, és haláláig igazgatta a Magyar Ornitológiai Központot, amely Madártani Intézet néven ma is működik. 1901-ben A madarak hasznáról és káráról címmel jelent meg legnépszerűbb könyve, amely világsiker lett. Közben járta a vidéket, és feltérképezte a magyar ősi foglalkozások, így a halászat, pákászat, pásztorkodás népi szokásait és tárgyi emlékeit.
75 évesen, tüdőgyulladásba halt bele. Sírja Miskolcon, a Hámori temetőben található.
