Arcok a piacról
– Ennél jóval nagyobb volt a kupac – mutatta Székesi Zsolt 38 éves őstermelő, aki előtt ezen a piaci napon a legtöbb sárgarépa tornyosult –, méret szerint válogatom őket, mert az áruk is az szerint van kiírva. Ezek a répák még a fólia alatt kezdték a pályafutásukat, most indul igazán a szezon. Különben én télen-nyáron árulok, szerencsére mindig van mit, még a legnagyobb zimankóban is kitart a zeller.
Mióta jár a félegyházi piacra?
– Tíz éve Félegyházára, úgy 3 éve Halasra is hordom a megtermelt zöldségeket, menetrend szerint. Fél 3-kor kelés, bepakolás a kocsiba, hogy itt sikerüljön minél közelebbi parkolót találni, és behordani a megrakott ládákat. Időben ide kell érni, hogy a törzshelyemet is szabadon találjam. Csengeléről jövök, attól 5 kilométerre lakunk. Baj?
Dehogyis. Félegyházát mennyire sikerült megismernie?
– A város nevezetességeit jól ismerem, és a boltokban szoktam vásárolni. Sikerült már eljutni a felújított moziba, sajnos a strandra még nem. Sok az ismerős arc, akik mindig hozzám járnak vásárolni, mert hiába állok a leghátsó sorban, aki egyszer idetalál, az máskor is megkeres.
Milyenek a vevők? Úgy tapasztalom, hogy inkább zacskót kérnek, mint „fél kilót ebből”. Milyen a piac?
– Az, hogy egy-egy piaci napon mennyi a forgalom, az elsősorban időjárásfüggő, változékony. Vagy ki tudja? Mert néha szakadó esőben többen vannak, mint napsütésben. Nagy a kínálat, sok az eladó, a vevők jól teszik, hogy megválogatják, mit raknak a szatyorba. A hellyel kapcsolatban… Jók ezek a tetők, de nekem néha a hátamat éri az eső, lehettek volna szélesebbek, és nagyon kellett ez az árnyékolás.
Otthon hányan foglalkoznak a zöldségekkel?
– Mindenféle hagyományos zöldséget termelünk, amit csak győzünk, a feleségemmel kettőnknek elég nehéz. 3 éves kislányunkkal teljes a család, aki már egy évvel ezelőtt is fel tudta sorolni az összes zöldséget, és nyersen eszi azokat. Ezért is nem permetezzük, és nem vegyszerezzük a termékeinket, azaz csak éppen a legminimálisabb módon.
tli