Program 2017. augusztus 25. 11:30

Nyárbúcsúztató Nyeregszemle

Nyárbúcsúztató Nyeregszemle
A júliusi elmaradt találkozó miatt nyárbúcsúztató Nyeregszemlét, lovasnapot szerveznek a Fekete Lovastanyán szeptember 2-án, szombaton Kiskunfélegyháza határában, a repülőtér mellett. ​​​​​​​Kifejezetten barátságos, szakmai rendezvényt állítottak össze, ahol találkozhatnak és beszélgethetnek komoly szakemberekkel a lótenyésztés, lókiképzés környékéről.

Fotó: archív

A program műhelykonferenciával kezdődik, aminek egy lovas tematikájú képzőművészeti kiállítás ad szép keretet. A délelőtt folyamán lovas- és lókiképző szemináriumok lesznek a különböző lovaspályákon. Megjelenik az örkénytábori szellemiség és a katonai lókiképzés is Pénzes Gábor és Sallay Sándor segítségével. Láthatnak majd fiatal ló elindításával kapcsolatos munkát, marhaterelő, munkalovas-bemutatót és természetes lókiképzéssel foglalkozó előadást Tászler Melinda és Zerinváry Szilárd tolmácsolásában. Délután tartják meg a Nyeregszemle Kupát, aminek a fődíja egy négynapos adriai tengerparti nyaralási lehetőség két fő részére. Nevezni a helyszínen lehet, de előzetesen az indulás szándékát jelezni kell a szervezőknél.

A lovasnap belépőjegye a nézők számára rendkívül kedvezményesen 700 Ft/fő áron kapható.

Lovasok számára, azaz lóval, lószállítóval érkezők számára belépő nincs, és a parkolás is térítésmentes.


Programok:

  8:00 – Műhelykonferencia és képzőművészeti kiállítás

10:00 – Megnyitó: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke

10:15 – Természetes lókiképzés Tászler Melindával

11:00 – Huszárlovas-bemutató és katonai lókiképzés Pénzes Gáborral

12:00 – Westernlovas-bemutató a Fekete tanya lovasaival

13:00 – Szabadidomítás Zerinváry Szilárddal

14:00 – Nyílt edzés Sallay Sándorral

15:00 – Nyeregszemle Kupa (fődíj: egy négynapos Adriai nyaralás)

18:00 – Lovasíjász-bemutató

20:00 – Táncház a Korinda zenekarral

Egész nap: családi sarok, kézműves vásár, lacikonyha

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!