Új terveket sző a 30 éves fúvószenekar alapítója
Képgaléria
Jankovszki Ferenc idén ünnepelte 60. születésnapját, a zenekar megalakulásának 30. évfordulóján adott ünnepi hangversenyt, az általa létrehozott borsihalmi művésztelep pedig immár 20 esztendeje fogadja a zenés, és egyéb művészeti táborokat.
– Talán van ebben a sikertörténetben egy kis véletlenszerűség is – mondta a kitüntetett, amikor az elmúlt évtizedek munkásságát összegeztük.
– Annak idején én nem szerettem a fúvószenekart. Ennek oka az volt, hogy a konzervatóriumban kötelező tárgy volt, a honvédségnél pedig kényszer. Szerencsémre fiatal pedagógusként Császártöltésen kezdtem el dolgozni. A kis településen Farkas Ferenc tanár úr egy kiváló zenekart működtetett. Ez mintát adott. Amikor Félegyházára kerültem elkezdtem gyerekeket gyűjteni. Elmentem minden iskolába toborozni, és a következő évben már 25-en voltunk. Takács Gábor kollégám volt a fafúvós tanszak oktatója, aki szívesen támogatta a zenekar megalakulását. Ennek köszönhetően 1987-ben már egy zenekarral mentünk gyakorolni, túrázni a Börzsönybe, a festői szépségű kemencei táborba.
– Innentől beindult a dolog. Mégis mivel sikerült a gyerekek sokaságát megnyerni a fúvószenének?
– Nincs ebben semmi különös. Együtt éltünk a gyerekekkel, mindig együtt gyakoroltunk, a fellepések sikerei pedig minden alkalommal új ösztönzést adtak. Amikor mi megalakultunk sok szimfonikus zenekar működött, a fúvósok mindenütt új színfoltot jelentettek. És ami még nagyon fontos ebben a történetben, hogy akinek az életébe egyszer beépül a zene, az soha nem tud elválni tőle. A zenekarban még ma is nagyon sok alapító tag játszik, de akiket elsodort az élet Félegyházáról, azok is rendszeresen visszalátogatnak, figyelik és segítik munkánkat. Úgy indult ez, mint a piramisok építése. Sok munkával, de még több örömmel végül felépült. Persze voltak segítőink is. Balázs Árpád zeneszerző – akit mentoromnak tekintek – több darabot is írt nekünk és sokat segített a szakmai munkában, fejlődésben. De írt zenekari művet nekünk külföldi zeneszerző is, például Johan de Meij. Ennek is köszönhető, hogy 1991-ben, amikor megalakult a Fúvószenekari Egyesület, a karácsonyi hangversenyen már arany minősítést érdemeltünk. Segítségemre volt munkámban Zoli öcsém is, neki köszönhető az ifjúsági zenekar megalakulása, amely biztosítja a folyamatos utánpótlást.
– További tervek?
– A felújított borsihalmi iskola 1996-ban művészeti táborrá vált. Szeretném, ha minden évszakban élettel telne meg, ezért keresem az együttműködőket, akik szívesen kapcsolódnának be tematikus táborok (zenei, irodalmi, képzőművészeti, tánc és színművészeti) szervezésébe. A Batthyány Iskolában négy kolléganővel Fekete Holló névvel egy reneszánsz együttest alapítottunk, és szívesen vállalunk fellépéseket. Idén jártam Korondon és Katona Mihály polgármester arra biztatott, hogy havonta egy alkalommal látogassak el testvértelepülésünkre, és segítsek egy színvonalas fúvószenekar működésében. Szívesen vállalom ezt a feladatot.
– Gyakorlatilag egy sikertörténetet összegeztünk. Ez azt jelenti, hogy jól érzed magad a bőrödben?
– Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Lehet, hogy az évtizedek során a munka mellett többet kellett volna adni a családomnak. Ugyanis az a háttér, amit megteremtettek számomra, az fantasztikus. Nem tudom hányan lettek volna, akik rajtuk kívül elviselik az életvitelemet. Kitartottak mellettem minden helyzetben. Mindhárom lányom játszik fafúvós hangszeren, zongorán, és otthon minden karácsonykor közös zenéléssel ünnepelünk. Hálás vagyok a családomnak, és büszke is vagyok rájuk.
H. S.
