Sport 2017. augusztus 31. 09:00

Harcos mérkőzésen kecskeméti továbbjutás

Képgaléria
Harcos mérkőzésen kecskeméti továbbjutás
A megyei selejtezők utolsó fordulóját rendezték meg a Magyar Kupában, a 3. körben a Kiskunfélegyházi HTK a Kecskeméti LC-t fogadta augusztus 30-án. A vendégek esélyesebbnek számítottak, ennek ellenére a félegyháziak egy percig nem adták fel, Salami góljára Csurka Ádám válaszolt az első félidő hajrájában (1-1). A második játékrészben csupán egy találat esett, de azt a kecskemétiek szerezték, 2-1-es győzelmükkel ők jutottak a Magyar Kupa főtáblájára.

Izgalmas csatának ígérkezett a szomszédvárosi rangadó, Félegyházáról és Kecskemétről is érkeztek szurkolók a Magyar Kupa 3. fordulójára. A kecskemétiek kezdték jobban a mérkőzést, Szabó szögletét Salami fejelte a hálóba a 13. percben. (0-1)

A bekapott találatot követően a KHTK feljebb lépett, ennek ellenére a vendégek többet veszélyeztettek. Szabó Dávid és Nádudvari is a kapufát találta el. A KHTK kevés helyzete közül Csurka Ádám váltott egyet gólra 44. percben, higgadtan lőtt a hálóba, így a szünetben 1-1-es döntetlennel fordultak a csapatok.

A második félidőben a kecskemétiek egyre nagyobb fölénybe kerültek, a félegyháziak elsősorban ellentámadásokból veszélyeztettek. A mindent eldöntő gólt végül a kecskemétiek szerezték, Balog Szabolcs 20 méteres távoli lövése talált utat a félegyházi kapuba. (1-2)

A hajrában mindkét együttes előtt akadt lehetőség, de újabb gól már nem született, a KHTK 2-1-es vereséggel búcsúzott a Magyar Kupától.

Értékelés:

Koncz Zsolt (játékos-edző, KHTK):

Játékban nem mutatott többet az ellenfél, mint mi. Akik kint voltak a mérkőzésen, azok láthatták, hogy a csapat mindent megtett a sikerért. A szimpatikus vesztes szerepe jutott nekünk. Emelt fővel búcsúztunk a Magyar Kupától. Tudjuk, hogy min kell változtatni, ezen dolgozunk a továbbiakban a bajnokságra koncentrálva. 

Magyar Kupa 3. ford. 08. 30.

Kiskunfélegyházi HTK  - Kecskeméti LC 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Csurka Ádám 44. p., ill. Salami Eugene 13. p., Balog Szabolcs 70. p.,

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!