Program 2017. szeptember 14. 13:30

Nyitott templomok éjszakája

Nyitott templomok éjszakája
A Szakrális Művészetek Hete keretében nyolcadik alkalommal rendezik meg Kiskunfélegyházán a Nyitott Templomok Éjszakáját. A program szeptember 16-án, szombaton 19 órakor szentmisével kezdődik a Szent István Templomban. A programok ingyenesek.

Fotó: archív - 2016

További programok:


19.45 Térzene a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar előadásában, Kis-Fekete Vilmos vezényletével

20.15 Jászberényi Matild textilművész „Belső kert” című kiállítását ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, muzeológus nyitja meg

20.30 Saját készítésű miseruháinak kiállítását Baranyai László plébános nyitja meg


Ezt követően:

- Palestrina Kamarakórus műsora
- V. V. Projekt előadása
- Orgonabemutatót tart Fazekas Tamás, a Szent István Templom kántora

21 órától toronylátogatás, ismertető az óráról – Kovács Gyula
Harang- és harangjáték-bemutató – Szabó-Szűcs József


 

Kövessen minket a Facebookon is!