Bezáratná a hivatal a Rózsakert kerthelyiségét
– 2011-ben fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy szeretnék létrehozni Félegyházán egy éttermet, amely polgári eleganciájával és kulináris szolgáltatásaival új színfoltot képvisel a város vendéglátásában. Az ingatlant a helyi önkormányzattól vásároltam meg. S bár az épület és a közterületi utcafront állapota egyaránt siralmas volt, én megláttam a lehetőséget az egykor nyugdíjas otthonként funkcionáló ingatlanban.
Az első meglepetés akkor ért, amikor – a tehermentes ingatlanról szóló adásvételi szerződés aláírását követően – kiderült, hogy milliós nagyságrendű a közüzemi tartozás. Többek között ez volt az oka, hogy három hónapos csúszással sikerült elindítani a beruházást. Utólag tudtuk meg azt is, hogy az épület védett minősítéssel rendelkezik, így a Műemlékvédelmi Hivatal előírásainak megfelelően új terveket kellett készíttetnünk. Ilyen előzmények után 2012 júliusában sikerült végre megnyitni. Öt napra. Akkor ugyanis az önkormányzat – hivatkozással arra, hogy nincs jogerős hatósági engedélyem – öt hétre bezáratta az éttermet. Nem vitatom, hogy hibáztunk. Azonban ez e lépés megítélésem szerint megelőzhető lett volna némi partnerséggel, hiszen a működési engedélyünk megvolt, azt pedig senki sem mondta, hogy ugyanannak az önkormányzatnak egy másik osztályán még egy engedélyt be kell szereznünk. 14 alkalmazottat fizettem, miközben mi újra beszereztünk minden engedélyt. Beleértve a hiányzót is. Végül szeptember 13-án újra megnyitottunk. Azt hittük, minden rendben van…
Jött azonban a következő helyszíni szemle, amikor arra szólítottak fel, hogy a kialakított kerthelyiség háromnegyed részén egybefüggő zöldfelületet alakítsunk ki. Ez gyakorlatilag a kerthelyiség végét jelentené. Építésügyi szakemberhez fordultunk, aki szerint védett épületként egy helyi építési szabályzat értelmében ennek a kötelezettségünknek eleget tehetünk úgynevezett függőleges zöldfelülettel is, vagyis térben elhelyezett növényekkel, kiszámítható lombozatú fával, vízzel, stb… Ennek megfelelően tájépítésszel készíttettünk egy tervet, amit átadtam az önkormányzat munkatársainak kérve: találjunk mindenki számára elfogadható megoldást. Választ nem, 500 ezer forint büntetésről és a kerthelyiség öt napon belüli felszámolásáról szóló értesítést viszont kaptam – foglalja össze az elmúlt évek történéseit Erkiné Rózsa Márta.
Itt tart most a város kedvelt éttermének ügye. A tulajdonos pedig csak reménykedni tud abban, hogy a többi hatósághoz hasonlóan a helyi önkormányzattal is sikerül közös hangot találni a végzéseken és bírságokon túl. Minden esetre a végzés ellen fellebbezést nyújtott be.
A Rózsakert ügyével kapcsolatban megkerestük dr. Endre Szabolcs jegyzőt is, akit arra kértünk, válaszában térjen rá, hogy lát-e lehetőséget a tulajdonos által említett "függőleges zöldfelület" megvalósítására. A választ az alábbiakban olvashatják:
„Tekintettel arra, hogy a fenti cikkben kifogásolt eljárás folyamatban lévő egyedi hatósági ügy, ezért – az ügyfél személyiségi jogai védelme miatt – Kiskunfélegyháza Város Jegyzőjének nem áll módjában az eljárás részleteit nyilvánosságra hozni. A Hivatal a fenti cikkre reagálva azonban fontosnak tartja megjegyezni, és ezáltal az olvasókat is tájékoztatni arról, hogy Kiskunfélegyháza Jegyzője jogalkalmazói tevékenységét illetékességi területén természetesen minden ügyfélre nézve egyenlőképpen gyakorolja a hatályos országos és helyi jogszabályi rendelkezések betartásával, betartatásával, és visszautasít a döntéshozatali eljárás befolyásolására irányuló bárminemű szándékot.
A hatósági jogalkalmazói gyakorlat során – a rendelkezésre álló eszközökkel –, a jogszabályi előírások, illetve a kötelezettséget megállapító jogerős és végrehajtható hatósági döntések végrehajtásának teljesítését – tekintet nélkül az ügyfél kilétére – az önkéntes jogkövető magatartás elmaradása esetén ki kell kényszeríteni.
Az ingatanok minimális zöldfelületi lefedettségére vonatkozó kötöttség felett a hatóság nem hunyhat szemet, ugyanakkor a teljesíthetőség módját a Kiskunfélegyháza Város Helyi Építési Szabályzata részletezi, melynek kivétel nélkül minden Félegyházán építkező számára betartandó előírásai a Város honlapján megtekinthetők.
Megjegyzendő továbbá, hogy egyedi hatósági ügyben született döntéssel szemben az ügyfeleket megilleti a jogszabályban biztosított jogorvoslati jog gyakorlása, mint jelen esetben is.
Tisztelettel:
Dr. Endre Szabolcs jegyző
Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal
T. T.