Helyi hírek 2017. szeptember 18. 14:00

Nemcsak használni, de szebbé tenni is akarja a parkerdőt a Parkerdőért Egyesület - videóval

Képgaléria
Több mint három esztendeje, hogy az önkormányzat rendbe tette a nagyon rossz állapotba került városi parkerdőt. Ma már tiszta terek, járható sétányok szalonnasütő és főzőhelyek, fedett pihenők, a madarakat, fákat ismertető táblák várják a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. Azóta több közösség, köztük a motorosok, a lovas sport elkötelezettjei, az íjászok és az ebtenyésztők is számos térségi, országos, sőt nemzetközi rendezvényt szerveztek itt sikerrel. A szervezők most összefogtak, és létrehozták a Parkerdőért Egyesületet. Céljaikról, elképzeléseikről szeptember 16-án, egy parkerdei piknik keretében megtartott sajtótájékoztatón számoltak be. Az eseményen jelen volt Csányi József polgármester is, aki a parkerdő további fejlesztési terveiről szólt, és elmondta, hogy az egyesület jobbító, a parkerdőt használhatóbbá, komfortosabbá tételét célzó törekvéseit az önkormányzat minden eszközzel támogatja.

– Kiskunfélegyháza tüdeje, a városi parkerdő az elmúlt három évben elhanyagolt dzsungelből közkedvelt kiránduló- és sportligetté változott a városvezetés és a civil közösségek fáradságos munkájával. Az önkormányzati dolgozók, a sportolók és kirándulók, az oldalkocsisok, az íjászok, a kutyások, a lovasok, a motocross kedvelők és sokan mások egyaránt féltve őrzik az erdőt és szépítgetik, alakítgatják saját rendezvényeiknek megfelelően, természeti szépségeit figyelembe véve. Az egyéni elképzelések most egy új közösség, a Parkerdőért Egyesület segítségével válhatnak valóra. Az új szervezet hívatott összefogni a parkerdőben tevékenykedő csoportokat és szervezőket, valamint egy komplex fejlesztési stratégia kidolgozásával segíti az önkormányzat munkáját – mondta el Ónodi Árpád. 

A szeptember 16-án megtartott első Parkerdei Pikniken Csányi József polgármester és a civil szervezetek képviselői sajtótájékoztatón jelentették be a Parkerdőért Egyesület megalapítását. A polgármester megköszönte az önkormányzati munkatársak munkáját, akik rendezvényszervezőként vagy műszaki-kertészeti szakemberként évek óta küzdenek az erdő fejlődéséért, tisztulásáért,és támogatásáról biztosította a Parkerdőért Egyesület törekvéseit.

A sajtótájékoztatón bemutatkoztak azok a civil szervezetek és rendezvényszervezők, akik az elmúlt években a legjelentősebb programokkal színesítették a parkerdő turisztikai térképét. Papp Viktória a Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások egyesületét, Eördögh András a Kunfakó Ünnepet, Sziládi Róbert a Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesületet, Dinnyés Gyula a Turul Koppány Íjászai Egyesületet, Ónodi Árpád pedig a Nemzetközi Oldalkocsis Találkozót és egyben a Parkerdőért Egyesületet is képviselte a találkozón.

A résztvevők hosszú távú fejlesztési terveikben közös igényként fogalmazták meg többek között egy erdőőr alkalmazását, a rendezvények áram- és vízellátásának fejlesztését, új vizesblokk és közösségi épület kialakítását, szabadtéri színpad és a közvilágítás kiépítését, az egykori átjáró felújítását a nagy tisztásról a motocross pálya felé, kerítés kiépítését, az erdő bejáratainak kitáblázását és kapuval történő ellátását.

A sajtótájékoztató után Ónodi Árpád megköszönte a Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó támogatóinak és segítőinek hűségét, valamin invitálta a vendégeket és családjaikat egy finom szürkemarha gulyás elfogyasztására, amelyet Tóth Miklós sörfőző mester kézműves italai tettek teljessé. A gyermekeket oldalkocsis motorozásra, íjászkodásra, kutyasimogatóra és sportjátékokra invitálták. 

A Parkerdei Piknik hagyományteremtő céllal jött létre, amelyen a főszervezők reményei szerint évről évre több civil szervezet vesz majd részt. 

s. r.
 

Kövessen minket a Facebookon is!