Sport 2017. szeptember 18. 10:00

Győzelemmel kezdett az Astra

Képgaléria
Győzelemmel kezdett az Astra
Magabiztos játékkal 5-2-re nyert a női futsal NB I. nyitófordulójában az Astra Kiskunfélegyházi Bulls szeptember 17-én. A Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban a zalaegerszegi Göcsej SK-t fogadta az Astra, amely az első félidő hajrájában megszerzett vezetését követően felőrölte ellenfelét a második játékrészben.

Az alapszakasszal vette kezdetét a női futsal NB I. szeptember 17-én. A lebonyolítás értelmében nyolc első osztályú csapat három-három alkalommal találkozik egymással, 21 fordulót követően a legjobb négy helyezett a felsőházban folytatja.

Az Astra az elmúlt évek legsikeresebb női futsal csapatához méltóan minimális célkitűzésként a felsőházba jutást célozta meg a 2017/18-as szezonban. Az ehhez vezető út első lépcsőjeként a zalaegerszegi Göcsej SK-t látta vendégül.

Az együttesből Godvár Katalin és az ügyeletes gólvágó, Nagy Anett eltiltás miatt hiányzott, rájuk októberig nem számíthat Dombó János vezetőedző, aki ugyancsak eltiltás miatt a nézőtéren foglalt helyet.

Gyorsan magához ragadta a kezdeményezést az Astra, de gól nem született az első támadásokból. A lelkesen játszó vendégek fegyelmezetten védekeztek, az akciók befejezésébe kezdetben hiba csúszott. A gólcsendet végül a félidő előtt három perccel Krascsenics Petra törte meg, szép akciót követően közelről passzolt a kapuba. (1-0)

A folytatásban lendületben maradt az Astra, a második félidő elején néhány perc alatt 4-0-ra alakította az állást, majd öt minutummal a lefújás előtt Krascsenics Petra saját maga második, csapata ötödik gólját jegyezte. (5-0)

Az utolsó percekben a zalaegerszegiek erejéből a szépítésre még futotta, de megszorítani nem tudták az Astrát. (5-2)

 

Értékelés:

Király Bianka (megbízott edző, Astra Kiskunfélegyházi Bulls)

Sok új játékos szerepel a csapatunkban, hátrány volt hogy a vezetőedzőnk, Dombó János nem ülhetett a kispadon, illetve Godvár Katalin, valamint Nagy Anett eltiltás miatt nem játszhatott. Megérdemeltük a győzelmet, a hiányzókat megfelelően pótoltuk. Az alapszakaszban az első négybe kerülés, a felsőház a célunk, utána bármi megtörténhet. A fiatalokra minden évben építünk, akadtak visszatérő játékosok, akik hasznos tagjai a csapatnak.

 

Női Futsal NB I. 1. ford. 09. 17.

Astra Kiskunfélegyházi Bulls – Göcsej SK 5-2 (1-0)

Gólszerzők: Krascsenics Petra 18. p., 36. p., Gál Tímea 21. p., Pintér Violetta 23. p., Mészáros Dalma 26. p., ill. Marsa Nikoletta 38. p., 39. p. (büntetőből),

 

1

ASTRA KKFHÁZI BULLS FC

1

1

0

0

5

2

3

3

 

2

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE I.

1

1

0

0

4

3

1

3

 

3

DVTK-VÉNUSZ

1

1

0

0

2

1

1

3

 

4

AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC

0

0

0

0

0

0

0

0

 

5

ÁRKÁD ETO

0

0

0

0

0

0

0

0

 

6

GYULAI AMAZONOK

1

0

0

1

3

4

-1

0

 

7

BRANDMISSION-ARTIFEX

1

0

0

1

1

2

-1

0

 

8

GÖCSEJ SK 

1

0

0

1

2

5

-3

0

 

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!