Kultúra 2017. szeptember 19. 11:30

Jövőre még több néptáncost hívnak a találkozóra

Képgaléria
Jövőre még több néptáncost hívnak a találkozóra
Az autentikus népzene és néptánc komoly hagyományokon nyugszik Félegyházán. Talán ennek is köszönhető, hogy ezek a programok mindig megmozgatják a családokat szülőkkel, nagyszülőkkel együtt. Így történt ez idén is, a IV. Kunsági Néptánc Találkozón. Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója és a Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület titkára elmondta, hogy jövőre, az ötödik találkozóra még több résztvevőt terveznek meghívni.

A rendezvény főszervezőjétől azt is megtudtuk, hogy 2014-ben indult a Kunsági Néptánc Találkozó hagyománya, akkor a Hungarikum pályázaton nyert összeg segítségével rendezték meg és nagyon színvonalasra sikerült. Ezen felbuzdulva határozták el a folytatást, s lett a találkozó a Félegyházi Libafesztivál fő programeleme. A következő években a megvalósításhoz számos pályázatot nyújtott be az intézmény, idén pedig a HUNG-2017 Hungarikum pályázatra is benyújtották igényüket a szervezők.

Mint minden évben, most is voltak külhoni néptánc csoportok a találkozón, ezúttal a Vajdaságból, Törökkanizsáról érkeztek fellépők. Számukra a teljes ellátást és szállást is a szervezők biztosították.

A rendezvényt az időjárás is kegyeibe fogadta, a ragyogó napsütésben óriási érdeklődés mellett zajlott a résztvevők felvonulása, és a színpadi produkciók idejére is zsúfolásig megtelt a nézőtér. Az esti táncházban a hazai és külhoni néptánc együttesek együtt szórakoztatták a nagyérdeműt, és egymás koreográfiáját is nagy örömmel, jó hangulatban tanulták, láthatóan élvezve az együtt táncolást. A délutáni bemutatón és az esti táncházon Samu Zoltán és Barátai, valamint a Ménkű Banda húzta a talpalávalót.

A tervek szerint jövőre még több csoport hozhatja el koreográfiáját a találkozóra határon innen és túlról is. A szervezők a Vajdaság mellett Erdélyből is hívnának csoportot. Kovács-Csonka Szilvia szerint szeretnék a Kunság teljes néptánc mozgalmát megmozgatni.

Fotók: Patyi Zoltán

 

Kövessen minket a Facebookon is!