Sport 2017. október 1. 17:30

Felőrölték ellenfelüket - videóval

Képgaléria
Második hazai mérkőzését is megnyerte az NB II férfi felnőtt dél-keleti csoportjában a P&P Kiskunfélegyházi HTK kézilabda csapata. A Karcagi SE kiütéses legyőzését követően a Kiskőrösi KS már jóval nehezebb ellenfélnek bizonyult, szoros első félidőt követően a szünetben még a vendégek vezettek, de a KHTK a második félidőben megfordította az állást és a 12 gólig jutó Bagdi Balázs vezérletével kiütéses, 27-18-as sikert aratott.

A pályaválasztási jogok felcserélése végett a 2. fordulóban is hazai pályán játszott a P&P Kiskunfélegyházi HTK. Szeptember 30-án a vereséggel kezdő Kiskőrösi KS-t fogadta a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az erőviszonyok alapján félegyházi győzelemre lehetett számítani, ellenben a vendégek bravúros eredmény elérésére törtek.

Az első félidő kiegyenlítetten alakult, fej-fej mellett haladtak a csapatok, a kiskőrösiek a szünetben némi meglepetésre kétgólos előnnyel fordultak. (10-12)

A KHTK vezetőedzője, Miksi István a második játékrészre felpörgette az együttest, a védekezés feljavulása mellett a támadójáték is erősebbé vált. A pontos befejezéseknek és Bagdi Balázs eredményességének köszönhetően a KHTK előbb fordított, majd fokozatosan elhúzott ellenfelétől, az utolsó 10 percet 23-18-as előnyről várhatta.

Utólag kiderült, hogy a kiskőrösiek ellőtték minden puskaporukat, több gólt már nem szereztek a mérkőzés során, velük szemben a KHTK játékosai gyors megindulásokból eredményesnek bizonyultak. A hajrában kiütésessé vált a különbség, a 27-18-as győzelem elsősorban a második félidei jó játéknak tudható be.

Értékelések:

Bagdi Balázs (játékos, P&P Kiskunfélegyházi HTK)

Nehéz mérkőzés volt, az első félidőben kicsit könnyelműen játszottunk, de sikerült időben rendeznünk sorainakt. Kevés gólt kaptunk, támadásban feljavulva megfordítottuk az állást.

Miksi István (vezetőedző, P&P Kiskunfélegyházi HTK)

Egységes, sokat küzdő Kiskőrössel találkoztunk, a második félidő közepéig tartani tudták a szoros eredményt. Pontosabb, gyorsabb játékot kértem a szünetben, amit megvalósítottak a játékosok.

 

NB II férfi felnőtt Dél-kelet 2. ford., 09. 30.

P&P Kiskunfélegyházi HTK – Kiskőrösi KS 27-18 (10-12)

A mérkőzés teljes felvétele ide kattintva nézhető. 

 

TABELLA

hely

     

csapat

 

M

   

GY

   

D

   

V

   

LG

   

KG

   

GK

   

PONT

 

1.

     

P P Kiskunfélegyházi HTK

 

2

   

2

   

0

   

0

   

68

   

41

   

27

   

4

 
 

2.

     

Túrkevei VSE

 

2

   

2

   

0

   

0

   

53

   

49

   

4

   

4

 
 

3.

     

Békéscsaba DKSE

 

1

   

1

   

0

   

0

   

40

   

26

   

14

   

2

 
 

4.

     

Békéscsabai BDSK

 

2

   

1

   

0

   

1

   

60

   

52

   

8

   

2

 
 

5.

     

Kiskunhalas UKSC

 

1

   

1

   

0

   

0

   

25

   

21

   

4

   

2

 
 

6.

     

Mezőtúri AFC - SYNGENTA

 

1

   

1

   

0

   

0

   

32

   

29

   

3

   

2

 
 

7.

     

Kondorosi KK

 

2

   

1

   

0

   

1

   

46

   

55

   

-9

   

2

 
 

8.

     

UniTurn Kunszentmárton

 

1

   

0

   

0

   

1

   

24

   

26

   

-2

   

0

 
 

9.

     

Makói KC

 

1

   

0

   

0

   

1

   

22

   

25

   

-3

   

0

 
 

10.

     

Köröstarcsai KSK

 

2

   

0

   

0

   

2

   

48

   

53

   

-5

   

0

 
 

11.

     

Karcagi SE

 

1

   

0

   

0

   

1

   

23

   

41

   

-18

   

0

 
 

12.

     

Kiskőrösi KS Kft

 

2

   

0

   

0

   

2

   

44

   

67

   

-23

   

0

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!