Kombi Merci is készül Kecskeméten
Az új projekttel a cég tovább erősíti kecskeméti telephelyét, ahol már három műszakban folyik a termelés - idézi a közlemény Dieter Zetschét, a Daimler AG elnökét, a csoport Mercedes-Benz részlegének közvetlen főnökét.
A kecskeméti Mercedes-gyárban 2012 márciusa óta készülnek a B-osztály modelljei, 2013 januárja óta pedig a CLA négyajtós kupé is itt készül. A kecskeméti üzem rastatti partnergyárával közös termelési hálózatban gyártja a Mercedes-Benz kompakt járműveit.
A cég közleménye szerint az idén januártól májusig 173 318 kompakt modellt adtak el világszerte, 24,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el. Az üzemben tavaly 109 ezer autó készült, a létszám a 2013 év végi 3200-ról az idén május végére 3500-ra nőtt. A CLA modell iránti kereslet miatt a gyárban május 5-én indult be a harmadik műszak.
A cég május végén azt közölte, hogy az idén Kecskeméten 145 ezer személygépkocsi gyártását tervezik.