Helyi hírek 2014. június 26. 16:02

Lovas gyerekparadicsom egy hétre

Képgaléria
Lovas gyerekparadicsom egy hétre
A tóban kacsa úszkál, a kutyák farkcsóválással üdvözlik a látogatót, kicsit távolabb három ló hátán cserélődnek a gyerekek a haleszi, Unicornis Lovarda területén.

Akár egy népes család, a nagyobb gyerekek segítenek a kicsiknek meggyet szedni, vagy éppen fonalból pókhálót szőni, miután elfogyasztották a palacsinta-tízórait. Mindezt nem főprogramként teszik, csak amíg – sorszámmal a kézben – várakozni kell a lovaglásra.

Panni (4) először vesz részt lovas táborozáson, eddig nézőként ismerkedett a lovakkal, és pónin ült már:

– Bolygó a kedvenc lovam. Ma már megnéztünk egy lovas rajzfilmet, és itt mindjárt sorra kerülök.

– Nekem is első táborom, a szüleim választották, de én akartam. Ültem már lovon – mesélte Bíborka (6) a haladó csoportból.

A három csoportban 2-3 gyereknél több sosem várakozik, a többiek kézműves foglalkozáson vesznek részt, játszanak, gyümölcsöt szednek, vagy ismerkednek a lószerszámokkal, és a lovak tulajdonságaival.

Dóra (20) ölébe mindig jut egy-kettő a kisebbekből:

– Rendszeresen lovagolok, ennél jobb sport nem is létezik, és örülök, hogy 1 hetet itt segíthetek a táborban, az első, a kezdő csoportban.

– Ma is 8 órakor jöttek a táborozók, ahogy hétfőtől péntekig mindennap, sorszámot húznak, és tudják, ki hányadikként következik a három lovon. Ebéd után kötelező pihenőt tartunk, magyar népmese-hallgatással – sorolta a programot Dunás Varga Ibolya táborvezető –, majd, ahogy az időjárás engedi, sétakocsikázás következik. Nekem is vannak gyerekeim, akiket nem tudtam hová vinni a szünetben, a tanya adott volt, így megnyitottuk a tábort. Ez már a hatodik turnus, és a tapasztalat kialakította a napirendet. A gyerekek nagy szabadságot kapnak, de megtanulnak egymásra is figyelni, és mindig van mellettük felügyelet. Szabadságom ideje alatt foglalkozom a táborral, igyekszem igazi gyerekparadicsomot varázsolni a 20 gyerek köré. Egyedül, családtagjaim segítsége nélkül ez nem sikerülne, hiszen Zsófi és Marci  nem csak a tábor ideje alatt, hanem szinte az egész nyáron elhivatottan oktatják a lovagolni vágyókat. Tervezem, hogy szombat délelőttönként afféle lovas gyermekmegőrzőt alakítunk ki, mert itt, a tanyasi levegőn, a természetben jól érzik magukat a gyerekek addig is, míg otthon az anyuka zavartalanul főz-mos-takarít.

Az eddig a pókhálószövés rejtelmeivel ismerkedők felváltják a kifáradt lovasokat, közben egy kislány saját szedésű meggyel kínál mindenkit, és hamar megszokva a kíváncsiskodó idegent, a táborlakók szakértő szemekkel figyelik egymás teljesítményét, s hogy mikor kerülnek sorra Bolygó és a többiek hátán

tli

Kövessen minket a Facebookon is!