Nagy Lajost indítja a helyi DK a parlamenti választásokon
A Demokratikus Koalíció Választókerületi Elnökségének májusi határozata, továbbá a Demokratikus Koalíció Országos Elnökségének szeptember 29-i határozata alapján Nagy Lajos választókerületi elnököt indítja a 2018-as Országgyűlési választásokon a Demokratikus Koalíció kiskunfélegyházi szervezete.
Nagy Lajos 1959-ben született Debrecenben, ott végezte középiskoláit is. 1981-ben Budapesten, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán végzett hivatásos katonaként. Több szolgálati hely után 1992-ben került Kiskunfélegyházára. 1989-ben elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát. 2003-tól a Petőfi Sándor Gépészeti szakközépiskolában tanított előbb óraadóként, majd főállásban, később igazgatóhelyettesként.
2006-ban mérnöktanári diplomát szerzett a Juhász Gyula Tanárképző főiskolán. Nős, három felnőtt fia van.
2014 óta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tagjaként a Jogi, ügyrendi és nemzetiségi bizottság tagja, ahol aktívan, és megalkuvás nélkül képviseli a DK választóit. 2013 óta vezeti a választókerületi alapszervezetet.