Helyi hírek 2017. október 7. 15:45 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Rablás után kerékpárlopás

Rablás után kerékpárlopás
A kiskunfélegyházi nyomozók 5 órán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit.

A rendelkezésre álló adatok alapján Kiskunfélegyházán, a Könyök utcában október 6-án, 8 óra 45 perc körül egy kerékpáros férfi leszólított egy 84 éves asszonyt, akinek táskáját ki akarta rángatni a kezéből, emiatt a sértett elesett. Ezt követően a földön lévő sértett kezéből kitépte táskáját, amivel elhajtott a helyszínről. A táskában személyes iratok és készpénz volt. Ezt követően a Martinovics utca egyik udvarából egy ismeretlen személy ellopott egy kerékpárt.

A nyomozás során kiderült, hogy a két bűncselekményt egy személy követte el. A kiskunfélegyházi rendőrök 5 órán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható J. Miklóst, akinél az ellopott kerékpárt is megtalálták. A helyszíni kihallgatás során a 21 éves helyi férfi megmutatta, hogy hol hagyta a táskát, amiben a rendőrök megtalálták a személyes okmányokat. Az is kiderült, hogy azért lopta el a kerékpárt, mert elromlott az a bicikli, amivel elhagyta a Könyök utcát. Kihallgatását követően őrizetbe vették a rendőrök J. Miklóst. A nyomozók elrendelték a gyanúsított előzetes letartóztatását.



 

Kövessen minket a Facebookon is!