Sport 2017. október 13. 11:00

Megszerezte első győzelmét a junior fiú kosárcsapat

Képgaléria
Megszerezte első győzelmét a junior fiú kosárcsapat
Idénybeli első sikerét aratta a regionális junior bajnokság 2. fordulójában a félegyházi junior fiú csapat október 11-én a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Ellenfelük a szomszédvári Szentes KK együttese volt. Simon Zoltán vezetőedző tanítványai nagyot küzdve a harmadik negyedben építették ki előnyüket, amit a találkozó végéig megtartottak.

Az idei U18-as csapat összetartásból, küzdésből jelesre vizsgázott a játéknapon.

Az egyik legjobbjuk, Klinkó Benedek nélkül léptek pályára a gyors, dinamikus kosárlabdát bemutató szentesiek ellen. A játék szakaszonkénti lassításával kompenzálták a palánk alatti hátrányukat, technikailag ellenfelük fölé nőttek.

A félidő végéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a harmadik negyedben folyamatosan növelve az előnyt, 26:10-es eredménnyel megléptek a szentesiektől, előnyüket tovább építették az utolsó szakaszban is (64:43).

Simon Zoltán vezetőedző tájékoztatása szerint az idei esztendő egyik fő célja, hogy mindenki vegye ki részét sikerből, kudarcból, az eddig kevesebbet szóhoz jutó játékosok is pályára léptek, kicsit megbontva ezzel a megszokott szerkezetet. A nagy különbségből ugyan faragtak valamelyest a vendégek, de a biztos győzelmet nem veszélyeztették. A végső sípszó pillanatában a félegyházi fiúk örülhettek.

Regionális junior bajnokság, 2. forduló

Félegyházi TSI – Szentesi KK 66 : 52

( 14:15, 13:12, 26:10, 13:15 )

FTSI: Bozóki 16/3, Zsigó B. 13, Szeri 12, Kincses 9/3, Faragó 8, Kasza 4, Nemes 2, Retkes 2, Csabai -, Szűcs -, Zsigó Sz. -, Dohi -.

Edző: Simon Zoltán

Következő junior mérkőzés:

2017. október 20. (péntek), 18:00

SZEDEÁK „B” – FTSI

Nem kell sokat várni a következő kosárlabda mérkőzésre az Arénában, hiszen hétfőn kezdetét veszi a kadett bajnokság is.

Regionális fiú kadett bajnokság, 1. forduló

Félegyházi TSI – Mezőberényi KK

Ideje: 2017. október 16. (hétfő), 18:00

Helye: Kiskunfélegyháza, Városi Sportcsarnok

 

Információ: Simon Zoltán

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!