Sport 2017. október 15. 12:00

Fordított és nyert a KHTK

Képgaléria
Fordított és nyert a KHTK
Megszakította négy meccses nyeretlenségi sorozatát, legyőzte a Kiskunhalasi FC-t a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 10. fordulójában. A Halas került előnybe a találkozón, de a KHTK-nak sikerült fordítania (2-1). 2-2-őt követően a mindent eldöntő gólt Csurka Ádám szerezte a 86. percben, ami három pontot jelentett csapatának (3-2).

Ellentétes formában várta a KHTK és a Kiskunhalasi FC az összecsapást, a félegyháziak legutóbbi négy mérkőzésükön nem tudtak nyerni, ellenben a vendégek három mérkőzésből álló győzelmi-szériát építettek ki, amivel a negyedik helyre léptek előre a tabellán.

A KHTK mindenképpen javítania akart eddigi mérlegén, ennek ellenére a halasiak szerezték meg a vezetést a 27. percben. (0-1)

Lélektanilag jókor született meg a félegyházi egyenlítést, az első félidő hajrájában Csurka Ádám vette be a vendég kaput. (1-1)

Mindkét csapat sok hibával játszott, kevés helyzet alakult ki, azokat pedig rendszerint hatástalanították a hálóőrök.

A második félidő közepén ígéretes szabadrúgáshoz jutott a KHTK, amit Koncz Zsolt játékos-edző szépen csavart a kapuba. (2-1)

A fordításnak alig egy percig örülhettek a félegyháziak, szinte a kezdőrúgásból egyenlítettek a halasiak Amariutei Sorin egyéni akcióját követően. (2-2)

A bekapott találat megfogta a KHTK játékosait, a halasiak előtt a győzelem reménye is felcsillant.

A hajrá végül a félegyháziaknak kedvezett, gyors akciót követően Csurka Ádám tekert a hosszú sarokba, szépségdíjas góljával megszerezte csapatának a győzelmet. (3-2)

A halasiak nehezen viselték a vereséget, a 89. percben Virágh Balázs kiállítását követően tíz emberrel fejezték be a találkozót.

 

Értékelés:

Koncz Zsolt (játékos-edző, KHTK):

Nagyon jókor jött ez a győzelem, színvonalban azért elmaradtunk a korábbi játéktól, de jelen pillanatban a három pont megszerzése volt a legfontosabb. Sokat hibáztunk, több játékoson látszott az önbizalomhiány. Az út elején járunk, ha lesz türelem és kitartás, akkor újra sikeresek leszünk. A kezdőcsapatban 4 fiatal játékos kapott helyet, egyikük se vallott szégyent. Meg tudtuk fordítani az állást, ami eddig jobbára nem sikerült a bajnokság során. Kevesebb hibát kell vétenünk a későbbiek során.

 

Bács-Kiskun Megyei I. 10. ford. 10.14.

Kiskunfélegyházi HTK – Faddikorr-Kiskunhalasi FC 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Csurka Ádám 39. p., 86. p., Koncz Zsolt 67. p., ill. Mihalkó Máté 27. p., Amariutei Sorin 68. p.,

Piros lap: Virágh Balázs 89. p. (Kiskunhalas),

 

1

KECSKEMÉTI LC KFT.

8

8

0

0

40

3

37

24

 

2

KECEL FC

8

6

0

2

19

7

12

18

 

3

JÁNOSHALMI FC

8

5

1

2

17

10

7

16

 

4

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

9

4

0

5

16

18

-2

12

 

5

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

9

3

3

3

22

18

4

12

 

6

KALOCSAI FC

9

3

3

3

14

18

-4

12

 

7

LAJOSMIZSEI VLC

9

3

2

4

13

15

-2

11

 

8

AKASZTÓ FC

9

3

2

4

18

21

-3

11

 

9

SOLTVADKERTI TE

10

3

2

5

19

27

-8

11

 

10

KUNSZÁLLÁS SE

8

3

1

4

10

18

-8

10

 

11

BÁCSALMÁSI PVSE

8

2

2

4

11

18

-7

8

 

12

KISKŐRÖS LC

9

2

2

5

10

23

-13

8

 

13

HARTA SE

8

2

0

6

14

27

-13

6

 

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!