Elégedetten tértek haza a kiskunfélegyházi asztalos és kőműves tanulók erdélyi tanulmányútjukról
A tanulók közösségépítés, kapcsolatépítés terén is fejlődtek a Szent Anna Gyermekotthon (Dévai Szent Ferenc Alapítvány – Böjte Csaba) hangulatának, életvezetési rendszerének, vezetőinek és lakóinak köszönhetően. A félegyházi szakiskola külön odafigyeléssel oktatja kollégiumában, az Arany János program keretében és sajátos nevelési módszerekkel neveli a hátrányos helyzetű vagy nehéz sorsú tanulókat. Ebben a szemléletben a Szent Anna Gyermekotthonban partnerre leltek, hiszen tapasztalhatták, hogy ott miként nevelnek nehézsorsú és árva gyerekeket önfenntartásra, önállóságra családias hangulatban példamutató, szeretetteljes neveléssel.
A gyergyószentmiklósi szakmai gyakorlatról, az ott szerezett tapasztalatokról sajtótájékoztatón számoltak be a diákok, és tanáraik. Egybehangzó volt a vélemény, miszerint nagyon sok szakmai tapasztalattal gyarapodtak. Időnként kemény munkában is részük volt, de a fáradtság hamar elmúlt, hiszen kirándulásokat is tehettek a gyönyörű vidéken. Voltak a Gyilkos- és a Szent Anna tónál, a kirándulásokon is velük voltak vendéglátóik, akikkel szoros barátságot kötöttek a három hét alatt. A beszámoló közepette köszönetet mondtak a program létrejöttéért az ARBOR Vállalkozók Szövetségének és az őket fogadó cégeknek, vállalkozásoknak (Tig-Rad System, Kobezol, Industry Transylvan, Gál Forest és a Ben Com Mixt Construct), valamint Magyari Levente gyergyói származású félegyházi nevelőtanárnak, a pályázat programkoordinátorának, aki egész útjukon sokat segített.
A sajtótájékoztatón a bécsi tanulmányúton járt tanulók is jelen voltak (útjukról korábbi cikkünkben számoltunk be).
Ágoston Tibor intézményvezető, a beszámolókat követően már a további tervekről, a kapcsolatépítések fejlesztéséről szólt. Elmondta, hogy egy nagyobb együttműködési rendszer kialakulása körvonalazódik Gyergyószentmiklóson. Aláírásra került egy testvériskolai együttműködés, amely a két szakiskola Eramsus + program keretében történő közös pályázatokat és további szakmai együttműködésről szól. Felmerült annak a lehetősége, hogy a program bővítésével további szakmák félegyházi tanulói is Gyergyószentmiklósra mehessenek szakmai gyakorlatra, valamint gyergyóiak jöhessenek Kiskunfélegyházára. Ebben a kérdésben sikeres tárgyalásokat folytatott intézményekkel, cégekkel. A gyergyói diákok és szakiskolai tanárok szakmai tapasztalatszerzését erősítendő Barti Tihamér Hargita Megyei Tanács alelnöke is támogatásáról biztosította a külföldi tapasztalatszerzést kiépítő erőfeszítéseket, amihez jó kiindulási pont, hogy Bács-Kiskun megye és Hargita megye között testvérmegyei együttműködés van. Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármestere szintén támogatja a kezdeményezést.
s. r.