Kultúra 2017. november 18. 13:30

Vagyok, mint minden ember: fenség…

Képgaléria
Vagyok, mint minden ember: fenség…
Ady Endre költő, publicista születésének 140. évfordulójáról emlékeztek az irodalombarátok november 16-án, a városi könyvtárban. Ady ars poétikáját úgy fogalmazta meg, hogy az ember boldogságra születik, piros, tartós öröm kell, hogy osztályrésze legyen. Ezért hadakozott minden ellen, ami az ember boldogságának útjában áll – fogalmazott Juhász István nyugalmazott gimnáziumi tanár emlékező előadásában.

A babonákat, a tabukat rombolta. Felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell szüntetni a nyomort, a szegénységet. Ady igazi „kultúrmagyar” volt, a magyar irodalom egyik legnagyobb zsenije.

Példát adott arra, hogy az embernek nem szabad feladni. Ha valaki sokat szenvedett testileg, lelkileg, az ő volt. Ennek ellenére, nem hívta meg a halált, nem lett öngyilkos, mert az életet a legnagyobb értéknek tartotta.

Munkásságát minden korosztály tiszteli, szereti. Azért, mert annyira tisztán látta a magyarországi politikai, társadalmi és kulturális viszonyokat, hogy nem lehetett megkérdőjelezni. Amit egy jelenségről mondott, ahogy elemezte, leírta, az  első betűtől az utolsóig pontos volt . Stílusa tömött és találó, csak ajánlani lehet mindenkinek kötetei olvasását – mondta a költő munkásságát értékelve Juhász István.

 

s. r.

Kövessen minket a Facebookon is!