Kultúra 2017. november 24. 11:30

A Korona csillagai avagy Félegyháza és a színjátszás 1881 és 1905 között

Képgaléria
A Korona csillagai avagy Félegyháza és a színjátszás 1881 és 1905 között
Félegyháza színházi élete címmel tartott előadást Fekete Beatrix múzeumpedagógus a Kiskun Múzeumban. Az előadó nem először mutatja be színháztörténeti kutatásait városunkban.

Ez alkalommal Átányi Molnár László, félegyházi származású neves színész, a Nemzeti Színház örökös tagja születésének százhatvanadik évfordulóján Fekete Beatrix, a félegyházi vándorszínészetről és a kor színjátszási szokásairól beszélt a megjelenteknek.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogyan beszélhetünk színjátszó életről Kiskunfélegyházán, hiszen városunknak nincs és nem is volt színháza. Az előadás folyamán erre a kérdésre és sok más érdekességre is fény derült.

Ugyan Félegyházán kőszínház nem volt, de nagyon sok társulat látogatta meg a várost és hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott itt – mondta Fekete Beatrix, majd hozzátette, hogy a vándortársulatok darabjaikat nagyrészt a Korona szállóban, vagyis a mai Móra Ferenc Művelődési Központban mutatták be településünkön. Elmondása szerint kutatásaiból az derül ki, hogy Félegyházán is színes színházi élet zajlott egykor.

A rendezvényen Átányi Molnár László unokája, Rajnai Kálmánné Molnár Judit is részt vett.
 

Kövessen minket a Facebookon is!