Módosulnak a szavazókörök Kiskunfélegyházán
Elsőként a helyi önkormányzati képviselők választásáról szóló 2010. évi L. törvény -, amely 2010-ben 14-ről 10-re csökkentette a helyi egyéni választókerületek számát -, valamint az új, választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) lényeges változásokat hozott az egyes választás típusokkal kapcsolatos szabályozások tekintetében.
Az új Ve. alapján a szavazóköröket első alkalommal 2013. július 31-ig kellett kialakítani. Ennek megfelelően a korábbi választások alkalmával működő szavazókörök felülvizsgálata megtörtént, melynek során meghatározásra kerültek a 2014. évi országgyűlési és Európai Parlament tagjainak választásán a választópolgárok számára szavazásra kijelölt szavazókörök.
A felülvizsgálat során valóban megszüntettünk, illetve áthelyeztünk néhány kisebb szavazókört racionalizálás és - elsősorban - költségcsökkentés céljával.
A megszüntetett Molnártelepi Tanműhely a 10. sz. helyi egyéni választókerület területén belül helyezkedett el. Mivel a 77. § (2) bekezdése alapján a szavazókör területe nem lépheti át sem a település, sem az országgyűlési, sem a helyi önkormányzati választások választókerületi határait, ezért a szavazókör megszüntetése során az e szavazókörhöz tartozó terület felosztása is a 10. választókerületen belül volt csak lehetséges.
Tekintettel arra, hogy az új Ve. 351. § (1a) bekezdése alapján a helyi önkormányzati választások választókerületeit első alkalommal 2014. március 31-ig kell kialakítani, ezért a Molnártelepi tanműhely megszüntetése kapcsán szükségessé vált – lakosság által is jelzett - módosításokat ekkor tudtuk megtenni.
A Ve. 77-80. §-ában, valamint a 306-307. §-ában foglaltak figyelembe vételével 3/2014. (III.31.) HVI vezetői határozatommal megállapításra kerültek a 2014. évi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán működő választókerületek, illetve szavazókörök. Az egyéni választókerületeket – a területi sajátosságok figyelembevételével - úgy kell kialakítani, hogy azok összefüggő területet alkossanak és a választásra jogosultak száma megközelítően azonos legyen. A körzetesítési feladatok elvégzésekor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy választókerületek, illetve az azon belül lévő szavazókörök határainak kijelölése - elsősorban a választókerületek határán lakó lakosok számára - sajnos gyakran nagyobb távolság megtételét jelenti a szavazókörig.
A helyi önkormányzat választásra kialakított szavazókörök tekintetében a korábbi Molnártelepi Tanműhelyhez tartozó Molnártelep, Nagyszőlő út, IX. körzet Tanya 1-től 6/a-ig és 250-től 253-ig folyamatos körzet Tanya 1-20-ig folyamatos körzet 52-től folyamatos területek közül a Molnártelep és a Nagyszőlő út áthelyezésre került a 9. sz. helyi választókerület 27. sz. (KUNVILL Kft. Iroda – Izsáki út 34.) szavazókörhöz, a fenti IX. és X. körzetbe eső tanyák pedig továbbra is a Haleszi és a Gazdaköri Iskolákban működő szavazókörökhöz tartoznak.
A választópolgárok további jelzései alapján - az új Ve. alapján felülvizsgált és a Haleszi Iskola szavazókörhöz áthelyezett – a Csólyosi út, Karinthy F. u., Kert u., Nyomás II. tanya, Szegedi út 60-tól végig, Városkert területeket visszacsatoltuk a 3. sz. helyi egyéni választókerület 7. számú Dózsa Gy. Ált. Iskola szavazókörhöz.
A módosítás kapcsán korrigáltuk az elsősorban a Molnártelep és a Nagyszőlő út lakóit érintő hátrányokat, így a korábbi Molnártelepi Tanműhely és a jelenlegi Kunvill Kft. szavazókör közötti viszonylag csekély távolság már nem lehet akadálya a szavazásban való részvételnek. Ugyanez mondható el a városkerti területek által érintett választópolgárok estében is, akiknek a módosítás következtében lényegesen könnyebbé válik eljutni a számukra kijelölt új szavazókörhöz.
Bár törekszünk a lehető legjobb megoldások kiválasztására minden választópolgár számára, sajnos nem tudunk optimális feltételeket biztosítani választójoguk gyakorlásához – elsősorban a külterület sajátos adottságai és útviszonyai miatt –, ezért tisztelettel megköszönjük a kompromisszumkészséget és a megértő szándékot a lakosság részéről.
Természetesen, akik egészségi állapotuk miatt nem tudják felkeresni személyesen a szavazókört, a mozgóurnás szavazás továbbra is lehetőségükre áll, melyet a szavazatszámláló bizottságok az igénylők részére biztosítanak.
Kiskunfélegyháza, 2014. június 24.
Dr. Endre Szabolcs
Jegyző, HVI vezetője