Kultúra 2017. december 1. 12:30

Döntős mesemondók

Képgaléria
Döntős mesemondók
Mesemondó találkozót hirdetett Hétfejű sárkány címmel idén szeptemberben a Petőfi Sándor Városi Könyvtár általános iskolások számára, két korcsoportban. A mesemondás igen népszerűnek bizonyult városunkban, hiszen 90 diák jelentkezett a versenyre. Az elmúlt hetekben rendezték meg a találkozó elődöntőit, ahol minden résztvevő a tetszése szerint kiválasztott magyar népmesét adta elő.

A mesemondó találkozó döntőjét november 29-én rendezték meg. Itt mérettettek meg azok a tanulók, akik az elődöntők során a legjobbnak bizonyultak. A városi döntőről az izgalmas versenynap emléke mellett egymás meséinek tanulságával, új barátságokkal és a tartalmas együttlét örömével térhettek haza a a diákok. A zsűri döntése értelmében Kiskunfélegyházát a két első helyezett: Nyiki Krisztián Tamás és Vincze Zsolt fogja képviselni a kecskeméti Katona József Könyvtárban rendezett megyei döntőn.


A versenyen a következő eredmények születtek:

Alsó tagozat:

1. Nyiki Krisztián Tamás, Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2. Benő Áron, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium

3. Virág Réka, Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola                       

4. Popper Réka, Árpád Fejedelem Általános Iskola, Tiszaalpár       


Különdíj:                               

Bártol András Gábor, Árpád Fejedelem Általános Iskola, Tiszaalpár


Zsűrielnök: Kapus Béláné, nyugalmazott iskolaigazgató, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke

Zsűritagok: Fricska Gyöngyi óvónő, a Százszorszép Óvoda intézményvezető-helyettese, Tóth Mária pedagógus, a városi Tourinform Iroda vezetője és Tóth Violetta, a GYIÖK képviseletében.


Felső tagozat:

1. Vincze Zsolt, Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2. Hevér Réka, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium

3. Dinnyés Lili, Kiskunfélegyházi József Attila  Általános Iskola 

4. Hegedűs Nóra, Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola


Különdíj:

Kálmán Vilmos, Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános


Zsűrielnök: Hideg János, a Kossuth Lajos Szakközép- és Szakiskola magyar szakos pedagógusa

Zsűritagok: Jánosi Eszter, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium magyar szakos pedagógusa, Dobos Matild, a Gyermekbirodalom volt könyvtárosa, pedagógus és Horváth Károly, a GYIÖK képviseletében, volt diákpolgármester.

Fotók: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!