Templombúcsú érseki misével
240 éve, 1774-ben emelte városi rangra Kiskunfélegyházát Mária Terézia. Ebből az alkalomból tartottak templombúcsút, érseki szentmisét és körmenetet a Sarlós Boldogasszony Templomban.
A búcsú az adott egyházközség templomának legnagyobb ünnepe, parancsolt főünnep. A környékbeli templomok, egyházközségek papjai is részt vesznek rajta. Az Ótemplom építői – Mária Terézia iránti tiszteletüket kifejezve – Sarlós Boldogasszony napján szentelték meg a templomot.
Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke mutatta be az ünnepi szentmisét július 2-án, szerdán, Sarlós Boldogasszony ünnepén, az Ótemplomban megrendezett templombúcsún.
A búcsú lényege , hogy ideig tartó bűnletételt kaphatnak a hívők, de ennek feltétele búcsún illetve a szentmisén való részvétel és a gyónás és áldás felvétele és imádság a Pápa szándékára.
Fotó: Kürti László