• Kezdőlap
  • Hírek
  • Sport
  • Két győzelmével az élről várhatja a vasárnapot Bács megye - videóval
Sport 2017. december 2. 19:25 Forrás: Kecskeméti LC

Két győzelmével az élről várhatja a vasárnapot Bács megye - videóval

A Bács-Kiskun megyei amatőr válogatott kitűnően vette a regionális torna első napját, hiszen Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyét is legyőzték Vanó Sándor játékosai. A Kecskeméti LC játékosai vastagon kivették a részüket a győzelmekből.

A békéscsabai tornán először Csongrád volt Bács megye ellenfele, akik ellen egy kemény, harcos mérkőzést vívott a piros-fehérben futballozó együttes. Bár az első játékrészben talán Csongrád előtt adódott a több sansz, ezeket a helyzeteket kapott gól nélkül hozta Vanó Sándor csapata, majd a félidő hajrájában egy szép támadás végén végül a vezetés is összejött. Juhász ívelt jobbról középre, akinek beadását a balról behúzódó Máruska vágta a kapuba (1-0). A második félidőben továbbra is a küzdelem dominált, Csongrád főleg pontrúgásokkal és átlövésekkel operált, de a védelem, illetve Urlauber kapus kitűnően állta a sarat. Egy szöglet után aztán Rozsi szerezte vissza labdát, ezt követően pedig csak szabálytalanul tudták megállítani, így büntető következhetett: Máruska ezúttal is higgadt maradt, így kettőre nőtt az előny (2-0). Bár Csongrád a végén szépíteni tudott egy szöglet után, a három pont így is összejött Bács megyének
(2-1).

Délután Jász-Nagykun-Szolnok ellen már abban a tudatban léphetett pályára a csapat, hogy győzelem esetén biztosan élről várhatják a vasárnapot. Ez kellő motivációt is jelentett, hiszen villámrajttal mattolta ellenfelét Bács-Kiskun, Káli előbb Tóth beadását (1-0), majd a kezezésért megítélet büntetőt is bevágta (2-0) az első 10 percben. Szünetig már csak helyzeteket láthattunk, ám fordulás után a csereként beálló Kohány fivérek is letették névjegyüket, Balázs előbb Kitl önzetlen passzát vágta be közelről (3-0), majd Gábor Kitl kapufája után volt szemfüles (4-0). A legvégén kicsit kiengedett a biztos vezetés tudatában Bács, ezt az ellenfél kétszer is kihasználta, de a győzelem nem forgott veszélyben egy pillanatig sem (4-2).


Bács-Kiskun – Csongrád 2-1 (1-0)

Bács: Urlauber – S. Juhász, Rozsi, Nasz, Princz – Juhász, Dostyicza (Kohány B. 31.), Palásti (Tóth 55.), Nádudvari, Máruska (Hegedűs 47.) – Kitl (Kohány G. 40.).

Gól: Máruska (23., 36.) ill. Szabadi (90.)


Bács-Kiskun – Jász-Nagykun-Szolnok 4-2 (2-0)

Bács: Eifert – Princz (S. Juhász 31.), Rozsi, Nasz (Hegedűs 45.), Varga – Tóth, Palásti (Kohány B. 31.), Kitl, Nádudvari, Máruska (Juhász 31.) – Káli (Kohány G. 35.)

Gól: Káli (4., 6.), Kohány B. (36.), Kohány G. (49.) ill. Sári (54., 60.)


További eredmények:

Békés – Jász-Nagykun-Szolnok 4-1
Pest – Békés 1-1
Csongrád – Pest 0-0


Tabella:  

1. Bács-Kiskun 6 pont
2. Békés 4 pont
3. Pest 2 pont
4. Csongrád 1 pont
5. Jász-Nagykun-Szolnok 0 pont 


Vasárnapi program: 

10:00 Bács-Kiskun - Békés

13:00 Bács-Kiskun - Pest

 

Kövessen minket a Facebookon is!