Kultúra 2017. december 10. 11:30

Titkok a levéltárból - Holló László képeslapja

Titkok a levéltárból - Holló László képeslapja
Holló László, a későbbi festőművész Kiskunfélegyházán született 1887-ben. Ebben a városban tett érettségi vizsgát is 1904-ben, az édesapja, id. Holló László által vezetett főgimnáziumban (ma Móra Ferenc Gimnázium). Tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában folytatta, majd 1909-től Münchenben képezte magát tovább. Ebben támogatta őt anyagilag szülővárosa is, hiszen neki ítélte oda az özv. Kalmár Józsefné által korábban alapított, félegyházi születésű, tanulni vágyó s arra méltó fiatalok számára létrehozott ösztöndíjat.

A levéltárban fennmaradtak azok az elismervények, melyekkel Holló László igazolta a számára kiutalt pénz átvételét. Ezekből kiderül, hogy a 2000 koronás ösztöndíjból kéthavonta 400 koronát utaltak ki számára a következő németországi lakcímre: „München, Einmillerstrasse 20. Zu Gartenhaus III. Stock”. Az átvételi nyilatkozatok között található egy képeslap is, melyet a fiatal Holló Münchenből így címzett meg: „Dr. Molnár József főügyész úrnak Kiskunfélegyháza (Ungarn).”

A helybeli postás bizonyára tudta, hogy kinek szól a levél, hiszen a lap pontosabb cím megadása nélkül is eljutott az illetékeshez, legvégül pedig a Kalmárné hagyatékával foglalkozó ügyiratok közé került. Nemcsak a hiányos címzés az egyetlen érdekessége a képeslapnak, hanem az is, hogy az egyik sarkát letépték. Valószínűleg egy lelkes bélyeggyűjtő kezei között is átment a lap, hiszen az a sarka hiányzik, melyen a külföldi bélyegnek kellene lennie. Holló László a képeslapon a következő üzenetet küldte: „Kellemes ünnepeket s boldog új évet kívánok ügyvéd úrnak. Egyúttal az ösztöndíjam január-februári havi részletét köszönettel fölvettem. Szívélyes üdvözlettel maradok híve: Holló László. München, 909. dec. 22.”

A festőművész kifejezte később is ragaszkodását szülővárosához: több értékes művét is a városra hagyta. Kiskunfélegyháza 1974-ben érdemei elismeréséül Holló Lászlót díszpolgárává választotta.

Ónodi Márta
 

Kövessen minket a Facebookon is!