Kultúra 2017. december 14. 11:30

Igényes és hálás a félegyházi közönség

Igényes és hálás a félegyházi közönség
Rendkívül tartalmas, programokban gazdag évet zár a Móra Ferenc Művelődési Központ. Ez derül ki Kovács-Csonka Szilvia évértékelőjéből. Az intézmény igazgatója szerint a félegyházi közönség nem csak igényes, de rendkívül hálás is minden színvonalas kulturális lehetőségért, ezért a meghívott vendégek is örömmel jönnek a városba. Időrendben idéztük fel az esztendőt keretbe foglaló programokat. 

– Januárban a Bugaci Tanyaszínház jótékonysági előadásával indult az év. Emlékezetes este volt nem csak azért, mert nagyon szeretik a társulatot a félegyháziak, de azért is, mert egy nagyon beteg rákos édesanyának sikerült a bevétellel segíteni. Ezt a Házasság hete és a Szerelmi kalandtúra programjai követték, februárban a hagyományos esküvő kiállításra vártuk a látogatókat, és természetesen sok-sok bálnak is otthont adtunk az év elején. Az egész évet átszőtte a filmklub és a Kocsmakvíz, ami az egyik legsikeresebb programunkká nőtte ki magát. Olyan élénk az érdeklődés a játékos műveltégi vetélkedőre, hogy a Korona Kávézóból a díszterembe kellett átköltöztetni a rendezvényt. Korábbi hagyományaink folytatásaként minden hónapban rendeztünk egy-egy kiállítást az aulában, márciusban a Holló László Emlék-év alkalmából Holló László grafikáiból nyílt kiállítás, bemutatkoztak művészeti iskoláink, a Wesel Hugó Fotókor, és nagy örömünkre szolgált, hogy egyik kollégánk, Lukács Ferenc gyönyörű anyagát is közszemlére tárhattuk.

Visszatérő programelemként, minden évben, nőnap környékén egy nagy koncerttel készülünk. Idén Zorán teltházas koncertjével ünnepeltünk, jövőre pedig Dés László Nagy utazás című élőzenei koncertjét hozzuk el március 9-én a félegyházi közönségnek, ahol Tóth Vera is fellép.

Harmadik alkalommal rendeztük meg az Egészségnap és Expot április 1-jén, az egészség világnapjához kapcsolódóan, április 22-én pedig a szintén hagyományos Tavaszi virágünnepet a Hattyúház előtti sétányon. Nagyon sok gyermekprogramunk volt idén a szünidei kézműves táboroktól a bábszínházon át a neves napokhoz kapcsolódó játszóházakig. Közkedvelt visszatérő teltházas programunk a magyar nóta és operett est, amit jövőre is megrendezünk Anyák napja környékén.

A 2017-es év kiemelkedő kulturális eseménye volt az Európai Kőfaragó Fesztivál, aminek a megszervezése – az önkormányzattal, a budapesti kőfaragó ipartestülettel és a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesületével közösen – óriási munka volt. Ezzel párhuzamosan ment a nagy múltú Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás és fesztivál, aminek programjait társszervezőként segítettük. Elmondhatatlanul büszke vagyok a művelődési központ maroknyi lelkes csapatára, amely erején felül teljesített ebben az időszakban.

Júniusban új programelemet vezettünk be, garázsvásár és kreatív börze néven, amelynek sikere arra ad biztatást, hogy újra adjunk lehetőséget a félegyháziaknak megunt dolgaikat elhozni. Bill Drake dicsőítő koncertje után kicsi nyári pihenő következett, hogy aztán újult erővel belevessük magunkat a művelődési központ másik nagy programjának, a Libafesztiválnak a szervezésébe. A XIX. alkalmat a bácsalmási kékfestő műhely kiállításának a megnyitójával indítottuk útjára, és már ezt megelőzően megkezdtük a jubileumi XX. Libafesztivál programjainak szervezését, amely 2018-ban szeptember 8 és 9-én lesz.

Szeptemberben a Félegyházi Táncszínház előadásának is helyet adtunk. Az Ágnes asszony balladája nagy sikert aratott a nagyszámú közönség előtt. Megünnepeltük az Idősek és a Zene világnapját R. Kárpáti Péter színművész és barátai társaságában, októberben pedig az Őszi virágvásár mellett egy igazi zenei csemegét hoztunk el a helyi közönségnek: Malek Andrea és Miklós önálló estjét.

A IV. Makett kiállítást újra örömmel fogadták e szenvedély hívei és azok is, akik csak megcsodálni érkeztek a türelemmel készített remekműveket. November végén pedig új programmal jelentkeztünk, Női kör címmel. A kollégák ötlete nyomán egy jó hangulatú kreatív délután keretében asztali díszt és adventi koszorút készítettek a lányok és asszonyok, miközben – afféle fonó hangulatban – jól érezték magukat egymás között. A jó visszhang itt is folytatásra sarkall bennünket.

Mindemellett rengeteg városi rendezvénybe bekapcsolódtunk a farsangtól a Majálison, gyereknapon, autómentes napon át a decemberi ünnepi rendezvényekig, az évet pedig most is Rákász Gergely orgona hangversenyével zárjuk december 29-én, 17 órakor. Eszközeinkkel és szolgáltatásainkkal számos civil szervezetet segítettünk ebben az évben is – foglalta össze a 2017-es évet Kovács-Csonka Szilvia. Az igazgatónő a 2018-as év tervei kapcsán elmondta: rengeteg programmal készülnek, aminek egy része már meghódította a félegyházi közönség szívét, és új színeket, meglepetéseket, felfedezésre váró kalandokat is tartogat a jövő év Félegyháza kulturális életében.



 

Kövessen minket a Facebookon is!