Gazdaság 2017. december 18. 09:30 Forrás: kamaraonline.hu

Jövőre pozitív változások lesznek a cafeteriában

Jövőre pozitív változások lesznek a cafeteriában
Az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása is. Jelentősen kedvezőbbé válnak a lakhatási támogatás feltételei, és az egészségügyi hozzájárulás 2,5 százalékos csökkentése miatt jövőre egy sor népszerű cafeteria-elem esetében nagyobb összegű támogatást kaphatnak majd a munkavállalók.

27 600 forintig adható adómentesen, és a munkavállalónak igazolnia kell mind a hitel fennállását, mind a havi törlesztések végrehajtását. – A mobilitási célú lakhatási támogatást, ismertebb nevén az albérlet-támogatást idén alig vették igénybe, így szükségessé vált a feltételek enyhítése – mondta Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója.

A mobilitási célú lakhatási támogatás a jövőben immár határozott idejű munkaszerződés mellett is igénybe vehető lesz, emellett a kedvezményességet biztosító összeghatárok is emelkednek: például a foglalkoztatás első két évében az eddigi 40 helyett a minimálbér 60 százalékáig – vagyis 51 helyett mintegy 83 ezer forintig) lesz adómentes ez a juttatás.

Eddig az is feltétel volt, hogy a munkavállalónak semmilyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga ne legyen a munkahely 60 kilométeres körzetében, illetve olyan helyen, ami onnan tömegközlekedési eszközzel 3 óra alatt megközelíthető. Jövőre már csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.

Egyes meghatározott juttatások esetében (ide tartozik az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány, valamint az egészség-és nyugdíjpénztári hozzájárulás) a munkáltatói terhek 43,66-ról 40,71 százalékra csökkennek. Ez azt jelenti, hogy adott munkáltatói keretösszegből jövőre nagyobb összegben részesülhetnek a dolgozók.

A cafeteriában történő készpénz-kifizetés, illetve a Széchenyi Kártya különböző alszámláin (vendéglátás, szállás, szabadidő) adható juttatások közterhei jövőre is változatlanul 34,22 százalékos mértékűek, amennyiben együttes értékük nem haladja meg a 450 ezer forintot. E feletti kifizetés esetén 40,71 százalékos adó- és közteherrel kell számolni.



A csillaggal jelölt juttatások együttes értékét is vizsgálni kell. Ezen juttatások 450 ezer forint/év értékig állnak rendelkezésre a kedvező 34,22 százalék mértékű közteher, felette 40,71 százalék adó- és járulékteherrel kell számolni.



 

Kövessen minket a Facebookon is!