Gazdaság 2017. december 28. 13:00 Forrás: adozona.hu

Sok pénzt spórolhatunk, ha másként adózunk

Sok pénzt spórolhatunk, ha másként adózunk
December 31-én három – a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező – választási határidő jár le. Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva) – ha már január elsejétől ezen igen kedvező adózási módok egyike szerint kíván adózni a vállalkozó –, illetve az alanyi mentesség az áfában. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy 2017. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak, írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között, ezért minden vállalkozásnak érdemes az év utolsó napjaiban átgondolni, hogy vajon a jelenlegi-e a legmegfelelőbb adózási forma. 

A kiva választásával a kis- és középvállalkozások jelentős része spórolhat a közterhein. A december 22-éig beérkezett adatok szerint mintegy 7300 cég döntött úgy, hogy jövőre kivázni szeretne. Annak a cégnek mindenképp érdemes az év utolsó napjáig átgondolni a kivára váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A választásban segít a gazdasági tárca kiva-kalkulátora is. Ugyan kivára váltani bármikor lehet év közben is, de a 2017-es zárás miatt legkésőbb december 31-éig célszerű dönteni. A kivaalanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti év kezdődik.

2017. január 1-jétől a duplájára – 6 millió forintról 12 millióra – nőtt a kata bevételi határa. Akik még idén választják ezt a minimális adminisztrációval és közteherrel járó adózási módot, azok a teljes 2018-as évben így adózhatnak. Viszont annak, aki majd csak jövőre választja, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön – azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő – bevallást is el kell készítenie. Érdemes december 31-éig minden kisvállalkozónak átgondolni a váltást, hiszen a kisadózók által fizetendő adó jellemzően mindössze havi 50 ezer forint kiadást jelent azzal, hogy az kiváltja a vállalkozás és a vállalkozó társasági adóját, személyi jövedelemadóját, járulékait és szociális hozzájárulási adóját, sőt a szakképzési hozzájárulást is.

Az alanyi adómentes vállalkozásnak – fő szabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie. Sőt még áfabevallást sem kell benyújtania. Az alanyi mentesség bevételi határa idén 2 millió forinttal, 8 millió forintra nőtt. A kormány javasolja, hogy már 2019-re másfélszeresére nőhessen a legkisebb vállalkozások áfamentessége. Az összeghatár 12 millió forintra történő emelését az Európai Uniónak engedélyeznie kell.  A csatlakozási szerződésünkben rögzített alanyi áfamentesség maximális értékhatára 8,8 millió forint, a kormány ennek emeléséről szóló derogációs kérelmet már benyújtotta az uniós bizottságnak, emlékeztet a közlemény.

Az alanyi mentesség 2018-ra akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2017-ben ténylegesen, sem 2018-ban „észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen” nem haladja meg a 8 millió forintot. Szilvesztert követően az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2019-es adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok (’T101, ’T101E, ’T201, ’T201T, ’T203KV) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (www.nav.gov.hu) tölthetők le, és kényelmesen az ügyfélkapun keresztül, illetőleg – a ’T203KV adatlap kivételével – postai úton, vagy személyesen is benyújthatók.



 

Kövessen minket a Facebookon is!