Sport 2017. december 27. 18:00

Huszonnégy csapat ragadott labdát az idei kosárgálán

Képgaléria
Huszonnégy csapat ragadott labdát az idei kosárgálán
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is karácsony és szilveszter között rendezték meg a Kosárlabda Gálát a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. December 27-én immár a 27. versenyt bonyolították le, amelyre minimum hét fős csapatok jelentkezését várták. A hagyományokhoz híven ezúttal is két részre bontották az együtteseket, a 24 csapatból 12-12 sötétkék és szürke szerelésben, pólóban vonult ki a pályára. A csapatok a megadott mez színeiben gyűjtötték a pontokat, a végeredmény az összesített táblázat alapján alakult ki. A verseny célja a karácsonyt követő testmozgás mellett a kosárlabdázás népszerűsítése.

Kortól függetlenül minden sportbarát pályára léphetett az idei Kosárlabda Gálán, amit a KKC és a Félegyházi Térségi Sportiskola az önkormányzat segítségével közösen rendezett meg. A verseny nemcsak a félegyháziakat mozgatta meg, érkeztek csapatok Békéscsabáról, Kecelről, Tiszakécskéről és Kecskemétről is – mondta el Szabó Csaba, szervező.

- A kosárlabdázás megszerettetése az elsődleges célunk, amire a gála kiváló alkalmat biztosított. A nap folyamán a Félegyházi Térségi Sportiskola ifjú növendékei is pályára léptek, mellettük szeniorok, öregfiúk és lelkes amatőrök is labdát ragadtak. A csapatokra négy-négy mérkőzés várt, ezt követően alakult ki a végeredmény.

A versenyt végül a szürke pólósok nyerték 1724 – 1535-re. 

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!