A kezdetektől fogva átléptük munkánkkal a Rocktár küszöbét
Képgaléria
– Bizonyára sokan hallottak már Kiskunfélegyháza egyik kultikus helyéről, a jövőre 10 éves Rocktár-ról, de akik még nem, nekik most adunk egy kis betekintést. Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen rock klubbot hozz létre és mikortól datálható e történet?
– A 2000-es évek második felében működött a zenekarom, a Black Szakadt, amellyel jártuk az országot. Sok jó dolog történt velünk, de számos kellemetlen helyzetet is megéltünk trehány szervezők és igénytelen színpadok jóvoltából. Sokszor nem anyagi dolgokon múlott volna, hogy jobb körülmények között, nagyobb közönség előtt léphessünk fel, hanem a hozzáálláson csúszott el a történet. Mivel láttam, hogy ezek a helyek így is működnek, rádöbbentem, hogy ezt mi cifrábban is meg tudjuk csinálni városkánkban, Kiskunfélegyházán. Mondhatni dacból kezdtünk bele a koncertszervezésbe. :) Megalapítottuk zenész barátaimmal a Plain-Rock Egyesületet és 2008 januárjában útjára indítottuk a Harcosok Klubja koncertsorozatot a helyi ifjúsági házban. Havonta egy koncerten mérhette össze tudását képletesen egy helyi és egy már ismert underground zenekar gyakran 150-180 fős közönség előtt. A koncertsorozat fél évig működött, de teljesen világossá vált számunkra már az elején, hogy a közalkalmazotti munkamorál és időbeosztás a legjobb szándék ellenére is összeegyeztethetetlen a „rock szakmával”. Saját helyet kellett keresnünk és szerencsésen rátaláltunk az üresen tátongó Öreglaktanyára a vasútállomás mellett. A 120 éves patinás épület vastag falai, nagy termei és egykori tiszti szobái tökéletesen kiszolgálják 2008 szeptembere óta a Rocktár Élőzenei Bázis koncertjeit, könnyűzenei oktatóit, próbatermeit, stúdióját és közösségi programjait.
– Ha jól tudom, a klub egyfajta könnyűzenei iskolaként is működik, ahol folyamatos oktatásban részesülhetnek a gyerekek és idősebbek egyaránt. Régebben próbatermek is voltak a komplexumon belül, emlékeim szerint. Hol tart most a dolog? Mennyire tud egymástól függetlenül működni ez az egész?
– Köszönöm a kérdést. Nem egymástól függetlenül működik, sőt, szervesen összefonódik az oktatás, a próbaterem üzemeltetés, a zenekari management és a koncertszervezés. Minél több zenekar alakul ki növendékeinkből annál többen használják a próbatermeket és a színpadot, annál többen „repülnek ki” a szárnyaink alól a nagyvilágba és annál sikeresebb lesz az alternatív zenepedagógiai munkánk. Nálunk nagyon fontos, hogy a könnyűzenét közösségi kulturális élményként éljék meg a fiatalok és ne arról szóljon az egész, hogy ki tudja jobban szétcsapni magát. A rockzenének nálunk komoly preventív üzenete is van, hiszen végig arra tanítjuk a növendékeinket, hogy nem a tudatmódosító szerektől leszel jó zenész, hanem a gyakorlástól, a sok fellépéstől és a zenekari csapatmunkától valamint a felelősségvállalástól zenésztársaid és közönséged irányában is.
Jelenleg közel 60 növendékünk van 8-tól 40 éves korig gitár, basszusgitár és dob hangszereken, akik hetente oktatáson vesznek részt, használják a stúdiót és zenekarokká verbuválódnak. Nyaranta 160 gyerkőc vesz részt képzésen a 4 turnusos Rocktáborunkban, 12 aktív zenekar használja a klubban található 7 oktató- és próbatermet egész évben. Munkánk gyümölcsének is tekintjük többek között, hogy a Kowalsky meg a Vega dobtechnikusa, az Intim Torna Illegál turnémanagere és Antonia Vai egykori gitárosa mind helyi srácokból kerültek ki, akik nálunk tanultak vagy oktattak, dolgoztak a koncertjeinken és komoly szakmai kapcsolatokra tettek szert nálunk az évek során.
– Mennyire meghatározó a rock zene illetve a metal zene Kiskunfélegyházán? Mire vevő leginkább a közönség?
– Erre a műfajra épült a klub a kezdetektől fogva, de jó hamar elkezdtek tornyosulni a sárga csekkek az asztalomon és rádöbbentem, hogy a közönség tágabb bevonása nélkül lehetetlen fenntartani egy 500 fős szórakozóhelyet. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a végletekig megpróbáltunk kitartani a kemény zenék mellett, de durván elfogyott a közönségünk. Vagy a továbbtanulás vagy pedig a munka vitte el őket elsősorban Budapestre vagy a környékbeli nagyvárosokba. Ekkor érkezett a nagy „alternatív zene” hullám az új tiniknek, ami szintén kifulladt pár év alatt. Meg kellett keresni a saját közönségünket újra és újra, ez elég nagy feladat volt és gyors újratervezéseket igényelt szezononként. Most elsősorban helyi családok járnak hozzánk, akár három generáció is közösen a populáris élőzenei produkciókra, valamint igen nagy távolságból is érkezik hozzánk a nem helyi közönség a hétről hétre változó műfajú koncertekre. Általánosan észre vehető, hogy a tizenéves serdülő közönségünk szinte kivétel nélkül vagy növendékeink, vagy pedig szüleik révén térnek be hozzánk. A spontán beeső vagy messzebbről céltudatosan érkező közönségünk átlag életkora igencsak 30 év feletti. Ezért is ennyire fontos az utánpótlásképzés az élőzenében, mert amelyik klub nem foglalkozik aktívan a fiatalok zenei nevelésével az a saját közönségével együtt fog kiöregedni.
A metál vonal szervezését ezért átadtam az új generációnak, az Alpárfeszt főszervezőjeként és a Let The Cigar Die gitárosaként is ismert Sánta Zolának, aki félévente komoly létszámú underground bulit hoz össze nálunk is többek között az Apey and the Pea, vagy akár a Don Gatto segítségével. Ezek a koncertek Mini Alpárfeszt néven futnak nálunk is.
– Melyik a legkellemesebb emléked, amely ide köthető?
– Sok szép emlék van, mindig öröm átélni, amikor a több száz fős közönség egy emberként tombol a fülig érő szájú zenekarral, vagy amikor a 8-10 éves kisgyerekekből álló alkalmi tábori zenekarok nyomják az egyszerű AC/DC-ket a színpadon. Éppen mostanában is volt egy meghatározó élményem, amikor az egyik növendékkoncerten úgy pakolták oda a tizenéves srácok és lányok az általam igen nagyra becsült Alice in Chains dalokat a színpadon, hogy futkosott a hideg a hátamon pozitív értelemben. Közben arra gondoltam, hogy a kortársaik nagy részének halvány lila gőze sincs az ilyen legendás zenekarokról, ők viszont a mi segítségünkkel megismerik, megszeretik és még együtt elő is adják ezeket a rocktörténeti remekeket. Ezeken túl örök élmény marad, amikor kétszer is megvédte 10 év alatt a közönségünk és a nálunk fellépő zenekarok a klubot a bezáratástól igen komoly erődemonstrációval és anyagi támogatással. Még Budapesten is szerveztek nekünk komoly létszámú segélykoncertet. De akkor is kiálltak rengetegen mellettünk, amikor az egyik zenész barátunk benevezte a Rocktárt tudtom nélkül az országos online szavazásra, ahol kimagasló eredménnyel választott minket a közönség Magyarország legjobb vidéki klubjának 2012-ben. Ezeket soha sem felejtem el és mindig új erőt ad, ha kezdenék kifulladni az éjszakában.
– Rengeteg munkád van a Rocktárban, sok küzdelem, vér és verejték árán sikerült csak továbbmenni ezen a csöppet sem könnyed úton. A piacpolitikát az ajtón kívül hagyva, miben látod leginkább a széthúzó, visszatartó vagy demoralizáló erőket?
– Nem foglalkozom a visszatartó dolgokkal, mert minden előre mutat nálunk. Demoralizáló jelenségek csak egyes személyek viselkedésében mutatkozhatnak meg elsősorban alkoholos befolyás alatt, de ezt be tudom annak, hogy fogalma sincs a klubról, az itt folyó munkáról, a háttérről és a működtető közösségről. Ő csak őrjöngeni akar valahol és most pont minket talált meg, nem veszem magamra. Ami sokkal jobban aggaszt, az a fiatalság „életképtelensége”. Rengeteg munkánk van benne, hogy valami kreativitást és erőt oltsunk a növendékeinkbe. Mi kerítéseken másztunk át egy titkos próbateremért vagy az ablakon szöktünk ki éjszaka egy jó koncertért, nekik viszont az is nehezükre esik hogy a megbeszélt időpontban a megbeszélt létszámban megjelenjenek és a megbeszélt dalokat gyakorolják, pedig minden a fenekük alá lett tolva, talán ez is a baj. Viszont vannak most is „üstökösök”, akik korukhoz képest hihetetlen gyors fejlődésre és szorgalomra képesek, őket minél hamarabb integráljuk az oktatási rendszerünkbe és zenekarokat szervezünk köréjük hogy hozzák magukkal fel a többieket.
– Évről évre azt látni, hogy a város kulturális értékéhez valamilyen pozitív módon hozzátesztek, ami megbecsülendő. Ezek egyike a Kézműves Sörök Fesztiválja, ami idén immár a 3. alkalommal került megrendezésre. Fontos kiemelni a rendezvény jótékonysági részét. Hogy sikerült ez a mostani fesztivál? Mennyien ember fordult meg e 3 nap alatt?
– A kezdetektől fogva átléptük munkánkkal a Rocktár küszöbét. Nyaranta hangosítunk, zenekarokat közvetítünk és szolgáltatunk környékbeli fesztiválakon , motoros találkozókon és városi rendezvényeken. Történetünk legsikeresebb rendezvénye a sors iróniájánál fogva nem egy zenei fesztivál lett, hanem a gasztro- kulturális Félegyházi Jótékonysági Kézműves Sörfesztivál. Három éve kezdtük a rendezvényt Tóth Miklós barátom, a világbajnok félegyházi sörfőző mester segítségével, aki a fesztivál szakmai vezetője, én pedig a zenei, rendezvénytechnikai és marketing részért felelek. 2017-ben több, mint 3000 látogatója volt a fesztiválnak, ahol a zenei és sörfőző szakmai különlegességek mellett 100 fajta magyar kézműves sört és számos kézműves ételt kóstolhatott meg a nagyérdemű.
– A hazai klubéletet tekintve nem éppen rózsás a helyzet, valahol már csak elszáradt tövisek maradtak. Bács-Kiskun megye fokozottan romló tendenciát mutat, tisztelet a kivételnek és a kitartó bástyáknak, mint amilyen a Rocktár is. Egyre kevesebb az olyan rock klub vagy szórakozóhely ahol nem a rádióból áramló kommersz mocsok fogadja az embert. Vagy egy bekapcsolt TV végtelenített sportcsatornára állítva. Mi erről a véleményed? Miért alakult ki ez így?
– Ez mind igaz, de szerintem mindig is kettőn állt a vásár. Hiába vagy true metálos klub, ha a közönséged nem true (tisztelet a kivételnek) és anyagi okok, lustaság, tanyabuli vagy éppen disznóvágás miatt nem jön el kedvenc zenekarának koncertjére. Ez pl. egy számtalanszor megtörtént eset, vidéken vagyunk, ne felejtsétek. Fájdalmas végig nézni amikor a legjobb hazai underground metal bandák közönsége megharmadolódik egyik évről a másikra úgy, hogy közben a klub és a zenekar is fejlesztett és érthetetlenül állunk a dolog előtt. Mindezen esemény alatt átsétálsz a helyi rock kocsmába, ami viszont dugig van önmagát rockernek tartó fiatallal, akinek fontosabb a koncertnél a buli meg a társaság, holott mindkettőt megkaphatná egy helyen. Sok jó szándékú koncertszervezőt ismerek, de azt senki nem gondolja komolyan, hogy jelenleg Magyarországon egy vidéki kisvárosban underground klubot lehet rentábilisan vagy legalább önfenntartóan üzemeltetni. Nálunk is jelen van a kommersz, mi is kiadjuk a klubot pl. hip-hop bulira, iskolai discora vagy szalagozó bulira, de volt már nálunk esküvő, osztálytalálkozó és számtalan születésnap is. A lelkünk viszont tiszta, mert mindezt azért tesszük, hogy az élőzenét finanszírozzuk belőle.
– És ha már itt tartunk, mit látsz az utánunk jövő generáción? Talán a túlzott digitalizált világ kiölheti az emberséget, mechanikussá válhat a mindennapi rutin. A mai fiatalok szerinted tudják-e mit jelent az, hogy a 7” vagy 12”es lemeznek más a fordulatszáma? Vagy, hogy milyen volt mondjuk demókazettákat cserélni a hőskorban. Nyilván ezek lehet, csak egy rétegnek fontosak, de ha pl.: most körül nézek, a gyerekek már hóembert se nagyon építenek. Nyáron sem a játszótereken vannak, hanem otthon a gép és okostelefon előtt gubbasztva. Orwellnek igaza volt?
– Szerintem itt kap nagy szerepet az élőzenei kommersz. Meglepő energiákkal és már már rockos gitár riffekkel és dob groove-okkal pakolja oda magát a színpadunkra többek között a Halott Pénz, a Wellhello vagy akár a Children of Distance is. Ezeknek a kezdetben félve vállalt buliknak azért örülök, mert a sok telefonon zenét hallgató youtube függő kölyöknek kiül a megdöbbenés az arcára. Ilyenkor találkozik életében először hangszerekkel, amik szólnak, tombolással és izzadtsággal a színpadon, egy valódi élőzenei koncert részese lesz, aminek semmi köze a feltöltött stúdió dalokhoz. Ez is egy élőzenei küldetés és örülök neki, hogy egyre több pop produkció igényes zenekari kísérettel lép színpadra. Innen már csak egy lépés lesz, hogy a stúdió albumokon is egyre nagyobb szerepet kapjanak a hangszerek. Ne felejtsük el, hogy a 70-es és 80-as évek disco zenéjét még jobbára hangszerekkel játszották profi zenészek, csak később ment el a dolog a computer világába. Lehet, hogy éppen az élő popzene fogja megmenteni a klubokat a kihalástól, mert ezek a zenekarok nem tudnak discokban fellépni, ott sem hely, sem szakértő személyzet sem pedig koncerttechnika nem található. Ezért nagyon fontos a szakmai együttműködés az élő pop és a rock zene világa között. Ha megnézitek, hogy az említett produkciók zenészei előtte melyik zenekarokban zúztak nagyon le fogtok döbbeni.
– Térjünk vissza a rendezvényszervezéshez. Van-e már valamilyen nagyszabású terved a jövőre nézve?
– Számunkra rendkívül fontos a Félegyházi Jótékonysági Kézműves Sörfesztivál, mert a növendékeinknek itt adódik egyedül lehetősége több ezer ember előtt fellépni és a támogatói belépőkből fennmaradó összeg is a könnyűzenei tehetséggondozó programunkat hívatott segíteni. Ebből tudunk évről évre fejleszteni. Lényeges továbbá, hogy a fesztivál a klub előtti sétány, park és főutca lezárásával egy olyan látványos helyen kerül megrendezésre, melynek középpontjában a Rocktár épülete áll. Sok ezer ember nézheti meg ilyenkor a nyitott klubot és kaphat ihletet az év közbeni koncertlátogatáshoz. 2018-ban az első regionális tetováló fesztivállal kívánjuk bővíteni a rendezvényt és bízunk benne, hogy 4-5 ezer embert is be tudunk hozni jó idő esetén. Egy szóval mostanra ez lett a Rocktár saját fesztiválja.
A sörfesztiválon kívül én szervezem még a jövőre öt éves Nemzetközi Oldalkocsis Találkozót is, ami a családi és esélyegyenlőségi motorozás fellegvára lett Magyarországon. Közel 20országból érkeznek ilyenkor a ritka oldalkocsis motorok, de létszámban meg sem közelíti a sörfesztivált, mert a célközönség elég speciális, ez inkább szerelem minden résztvevőnek, mint populáris tömegbuli. Családi és technikai programokban azonban bővelkedik a találkozó, visszajáró vendég hozzánk az Alma zenekar és az egyetlen magyar oldalkocsis kaszkadőrshow is, az IZS-Team.
– Ergo minden időt felemészt egy ehhez hasonló vállalkozás. Ha marad némi szabadidőd, mit szoktál akkor csinálni?
– A családomnak szentelem a szabadidőmet, Máté fiam 7 éves, Rózsa lányom 5 hónapos. A feleségemmel együtt ők a legfontosabbak számomra. Nagyon büszke vagyok Izabellára, a feleségemre, mert aktívan kiveszi a részét a fesztiválok gyermek- és művészeti programjainak a szervezéséből, hatalmas segítség a kreativitása, ő is emblematikus arca a rendezvényeinknek.
– Sokan tudják, hogy lelkes rajongója vagy New Orleans-i mocsár metal színterének. Lesz-e hasonló kezdeményezés, mint anno volt egy buszjárat, ami a budapesti Crowbar koncertre vitt? Nekem nagyon hiányoznak már az ehhez hasonló csapatépítős bulik.
– Átadtam már a stafétát az ifjú titánoknak. Az Alpárfeszt csapatában látom most a vidéki stoner-sludge jövőt, nagyon agilisak és rendkívül jó a zenei ízlésük. A buszt szívesen leszervezem újra, de az első sor a koncerten a fiataloké, én már hátulról fejtem meg a dolgokat és a hangzást. Szakmai ártalom.
– Végül: mi az, ami ennyi év után is ennyire ösztönöz téged?
– A küldetés, hogy minél több ember szeressen bele a rendezvényeimen az élőzene csodálatos és értékteremtő világába. Az is ösztönöz, hogy megőrizhessem és fejleszthessem, amit 10 év sokszor keserves munkájával felépítettem. Titkon bízom benne, hogy lesznek majd szakmai utódaim is és a Rocktár, mint intézmény bőven túlmutat majd rajtam.
A Rocktár elérhetőségei: Honlap, Facebook
Fotók: Kiss Czakó Imre, Mészáros András és a Rocktár munkatársai
