Program 2014. július 7. 11:35

"A lovak álma"

Fotókiállítás nyílik július 8-án, kedden 17 órakor a kiskunfélegyházi művelődési központ aulájában. A tárlaton Somogyi György és lánya Somogyi Zsófia mutatkozik be. A kiállítást Solymosi Bertold, a Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapok főszervezője nyitja meg.



Somogyi György Szalkszentmártoni polgári családban született, Mihók Ilona és Somogyi György első szülött gyermeke. Az általános iskolát helyben, a középiskolát Kunszentmiklóson végezte. Gimnázium után nappali tagozatos fényképész iskolát végzett Kecskeméten, majd – Magyarországon az elsők között – videó- és filmszerkesztő képesítést szerzett Budapesten. A rendszerváltás éveiben a Belügyminisztérium tiszti iskolájának utoljára indított évfolyamának hallgatója. Tisztté avatása után azonnal leszerelt, tényleges állományban egyáltalán nem dolgozott.

1995-ben kötött házasságot Szabó Andreával; két leánygyermeke (Zsófi 1999; Anna 2004) született. A fényképész iskola elvégzése után további szakmai gyakorlatot a Dunaújvárosi kórházban eü. fényképészként szerzett. 1991-ben – ekkor még csak másodállásban – nyitotta meg első önálló műtermét. FOTOGÉN fényképészműterem fantázianéven az ezredfordulóra már 4 műteremből állt a fotószolgáltató hálózat. 2004-től a Szent Kereszt Magazin munkatársa, 2006-tól – a helyhez kötött műtermeket felváltva – szabadúszó fotográfus.

Az ezredforduló első évtizedét követően kiállító fotográfusként szinte kizárólag művészeti tevékenységgel foglalkozik. Semmilyen szakmai szervezetnek, fotóklubnak nem tagja; tudatosan törekszik teljes körű legitimitására. Az ezredfordulót követően lokálpatriotizmusa a szalkszentmártoni temetőre irányította figyelmét. Eleinte csak magánakcióival reformál, később társadalmi felelősségvállalása intézményesített formát ölt: szinte személyre szabva, munkásságára „ráírva” hozza létre a Református Egyházközség a temetőgondnokságot. 2005-től szülőfalujának első temető-gondnoka. 2006-tól 2010-ig Szalkszentmárton önkormányzatának képviselője. 2012-ben egy másik kiállításával már bemutatkozott Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban.

Mostani tárlata augusztus 5-ig látogatható.

Kövessen minket a Facebookon is!