Sport 2018. január 16. 16:00

Kiváló szereplés a megyei diákolimpiai döntőben

Képgaléria
Kiváló szereplés a megyei diákolimpiai döntőben
Január 10-én rendezték meg a tornászok diákolimpiai megyei döntőjét Kecskeméten, a Lánchíd Utcai Általános Iskolában. Az idei évben először volt lehetőség egyéni összetettben is kiharcolni a továbbjutást.

- Egy nehéz felkészülési időszak kezdete után, melyet sérülések, betegségek nehezítettek, a lányok nagyon összeszedetten, tartásosan és szinte hibamentesen tornásztak ezúttal. Mindenkivel elégedett vagyok, hiszem mindhárom korosztályban sikerült a továbbjutás az országos elődöntőbe. Azt gondolom, nagyot léptünk előre a tavalyi évhez képest, főleg ugrásban, valamint sokat javult a tornászlányaim fizikuma, testtartása, amit fontos dolognak tartok a jövőre tekintve. Gratulálok minden versenyzőmnek! – értékelte tanítványai eredményét Juhász Tamás, a tornaszakosztály vezetőedzője.

Továbbjutott tornászok:
I. korcsoport: Csuka Nadin, Dinnyés Nelli, Elek Kíra, Csuka Gréta
II. korcsoport: Horváth Hanna, Szabó Róza, Palásti Enikő
III. korcsoport: Retkes Dorka Blanka, Nagy-Pál Eszter, Gombás Bora

Egyéni összetett:
1. hely: Csuka Gréta (I. korcsoport)
1. hely: Palásti Enikő (II. korcsoport)
3. hely: Horváth Hanna (II. korcsoport)
3. hely: Gombás Bora (III. korcsoport)

 

Kövessen minket a Facebookon is!