Sport 2018. január 24. 17:30

Kecskeméten vívták csatáikat

Kecskeméten vívták csatáikat
A hírös városban folytatódott az U11-es fi kosárlabda bajnokság 4. fordulója.

A „C” csoportban szereplő József Attila Iskola csapata január 20-án mérte össze erejét először a kecskeméti lányokkal, majd a nagykőrösi fiúkkal. Az első mérkőzés ellenfelét már ismerte a csapat, a korábbi fordulókból, erejükkel tisztában voltak. Bár az első percekben kiegyenlített volt a játék, a végére hasonlóan magas különbség alakult, mint a korábbi találkozáskor. Ahogy a mieink fáradtak, az ellenfél úgy kapott erőre.

KKA Vadmacskák – FTSI József A. Iskola 61 : 18


A következő csapattal ki-ki meccset játszottak a Józsefesek a nagykőrösiekkel, de a végjáték az ellenfél javára dőlt el. A többször percekre leblokkoló játékosok edzője elmondta: „Bosszantó volt, mert talán őket megverhettük volna, nem úgy, mint a Vadmacskákat”

FTSI József A. Iskola – Nagykőrösi Sólymok „A” 47 : 55


Az eredmények alapján a József Attila Iskola és a Batthyány „helycserés támadással” folytatja a következő fordulót, ugyanis az előbbi helyére a két győzelmet szerző Batthyány jut föl. A helyszín ugyanaz, az eredmények mások. Szintén ismert ellenfél ellen kezdve, nagy küzdelemben  sikerült most győztese kijönni a csatából JKSE ellen.

FTSI Batthyány – JKSE Kosársuli: 47 : 41


A második találkozó már nem volt olyan szoros, könnyedebb játékkal sikerül a csapat minden tagjának kosarat szereznie. „Mind a két mérkőzés menetét meghatározta, hogy egyre javuló védekezésünknek köszönhetően sikerült az ellenfeleink meghatározó játékosait semlegesíteni, gyors támadásainkat pedig szép megoldások és pontos befejezések követték.” – véleményezett Szabó Csaba

FTSI Batthyány – Hernád: 83 : 34


Az „E” csoportban helyszín még mindig a megyeszékhely, ahol a Dózsás különítményt a sors… és a kiírás ismét két jól képzett, és a kenguru korosztályhoz képest rutinos csapattal hozta össze. Az első találkozón egy kecskeméti (főként) fiúkból álló csapattal játszottak. Bár sikerült megszerezni az első kosarat, el is szállt a vezetés, ugyanis erre rögtön 22 ponttal válaszoltak. „Nem volt kérdés: a védekezésünk sok kívánnivalót hagyott maga után. Ehhez társult, hogy az ellenfélnél túlnyomó részt gyorslábú fiúk játszottak, így határozottan ők irányították a játékot.” – mondta el Bokányi Rita

Kecskeméti KA Mitugrász – FTSI Dózsa Gy. Iskola 93 : 34


15 perc pihenő után az örök „mumus”, Bajai NKK „B” csapatával néztek szembe. Az első 5 percben szintén a már emlegetett védekezési hibákkal segítették a bajai lányokat, de a mérkőzés hátralevő részében javult a figyelem és a fegyelem is. Bár a pontokból itt is többet kaptak, mint adtak a játék képe már jóval többet mutatott. „Aminek örülök, hogy a csapat nem a hátránnyal foglalkozott, hanem küzdött! A nagy pontszámbeli különbségek ellenére is akartak. Láttam jó egyéni teljesítményt is, de ami még jobb, hogy összjátékot is.”

FTSI Dózsa Gy. Iskola – Bajai NKK/B 17 : 74


Az egyetlen a hazai fordulónkat a „G” csoportban rendeztük meg, ahol a Platán és a Constantinum játékosai is összecsaptak. Az első labdafeldobást pillanatában a „Consti” és a Miklósi Kékrókák voltak a pályán. A hazai csapat kicsit álmosan kezdte a játékot, aminek meg is lett az eredménye. Az első negyedben összegyűjtött hétpontos hátrány rá tette a bélyegét a mérkőzésre. Hiába a továbbiakban a fej-fej melletti küzdelem, a vendégek dobtak többet.

FTSI Constantinum – Miklósi Kékrókák 32 : 36


A második felvonásban a Kékrókák a Platán csapatán vettek revansot a veszteségért. A betegség miatt hiányos létszámmal kiálló csapat az első és harmadik negyedben ugyan csak pár ponttal maradt le, a többi 20 percben olyan hátrányt halmozott fel, amivel meghatározó lett az ellenfél győzelme.

FTSI Platán Isk. – Miklósi Kékrókák 23 : 62


A végére maradt a „testvérek” erejének összemérése. A pihenő után pályára lépő Constantinum kezdte határozottabban a találkozót, amit végig is vitt a 40 perc alatt.. A legnagyobb különbség talán az volt, hogy egyik csapat vissza tudta adni az edzésen tanultakat, míg a másik nem. „Legszomorúbb, hogy féltünk az ellenfelektől” – mondta Nádasdi Péter, a Platán edzője.

FTSI Constantinum – FTSI Platán Isk 59 : 16


A H csoportban ismét utaztak a Térségi Sportiskola játékosai. Az egyesülethez legkésőbb csatlakozó csapat óriási –remélhetőleg hosszantartó- lendületet vett a hétvégi fordulóban. Az első meccsen rögtön megmutatták, hogy miért is mentek. Az első három negyedet megnyerték, és a negyedikre ugyan kicsit fogyott a lendület a győzelem mégis a zsebben maradt.

CEKK – FTSI Darvas Isk. 42 : 49


A második mérkőzés igazi fej –fej melletti küzdelem lett. Egy negyed ide, egy negyed oda… és végül megmutatták a nagykőrösieknek, hogy ki akart jobban nyerni!

FTSI Darvas – Nagykőrösi Sólymok /B 44 : 41


U11 4. Forduló, 7, régió


„C” csoport (Kecskemét)

FTSI József A. Isk. – Kecskeméti KA Vadmacskák 61 : 18
Nagykőrösi Sólymok – FTSI József A. Isk. 47 : 55

 

 „D” csoport (Kecskemét)

FTSI Batthyány L. Isk. – JKSE Kosársuli 47 : 41 (10-8, 19-14, 9-8, 9-11) 
Hernádi Kosárlabda Alapítvány – FTSI Batthyány L. Isk. 83-34 (18-10, 22-7, 19-9, 24-8)



„E” csoport (Kecskemét)

Kecskeméti KA Mitugrász – FTSI Dózsa Gy. Iskola 93 : 34 (28-8, 25-11, 22-7, 17-8)
FTSI Dózsa Gy. Iskola – Bajai NKK/B 17 : 74 (2-17, 8-17, 2-28, 5-12)



„G”csoport (Kiskunfélegyháza)

Miklósi Kékrókák – FTSI Constantinum 32 : 36
FTSI Platán Isk. – Miklósi Kékrókák 23:62 (10-14, 4-18, 8-10, 0-18)
FTSI Constantinum – FTSI Platán Isk. 59-16 (12-3, 16-3, 12-6, 16-1)



„H” csoport (Kecskemét)

CEKK – FTSI Darvas Isk. 42 : 49 (6-13, 12-16, 3-15, 14-8)
FTSI Darvas Isk. – Nagykőrösi Sólymok 44 : 41 (2-8,16-4, 6-3, 16-19)




 

Kövessen minket a Facebookon is!