Sport 2018. február 5. 16:30

Két mérkőzés, két győzelem

Két mérkőzés, két győzelem
Kecskeméten folytatódott az U12-es lány kosárlabda bajnokság D csoportjának alsóházi 5. fordulója február 4-én, vasárnap.

Bizakodva is várhatták volna az ötödik fordulót, mivel mindkét ellenféllel szemben pozitív volt a félegyházi lányok mérlege. Betegségek nehezítették a félegyháziak kiállását, 11 játékossal kezdték a bemelegítést, a csapat egy tagja rosszullét miatt nem tudta vállalni a játékot, többen betegségből tértek vissza.

Fekete-Seres Ildikó edző szerint több játékoson lehetett érezni, hogy teljesítőképességük határát feszegették, amiért cserébe a siker sem is maradt el. Ez volt az első forduló, ahol mindkét mérkőzésüket sikerült megnyerni. Voltak ugyan hibák, kapkodó labdafelhozatal és támadójáték, kimaradt ziccerek, a szabálytalan védekezések miatt pedig az ellenfél dobhatott büntetőket.

A mérkőzés alatt látható volt az önzetlenség, a pályán egymást keresik a csapattársak, hogy kit hozhatnak játékba. Szedtek remek lepattanó labdákat is. Az emberfölényes szituációkban is egyre többször hoznak jó döntéseket. Egyre bátrabban és sikeresebben 1:1-eznek. A kispad együtt él a játékkal, igazi csapatmunka, ahogy egymást biztatják, ha kell, vigasztalják.

FTSI Lány - KKA Jégtörő Matyi 60 : 36
(14-12, 20-3, 11-6, 15-15)


FTSI: Téglás Tamara 12, Varga Evelin 12, Ladányi Dorina 11, Retkes Léna 9, Hevér Réka 7, Kiss-Fekete Lili 6, Fehér Fruzsina 2, Szabó Zita 1, Kun Margaréta-, Gábor Zsanna-, Kovács Nikolett-.


KLIKK Zsiráfok - FTSI Lány 39 : 70
(9-20, 15-17, 8-16, 7-17)


FTSI: Téglás Tamara 14, Kiss-Fekete Lili 13, Fehér Fruzsina 12, Varga Evelin 11, Ladányi Dorina 7, Hevér Réka 6, Szabó Zita 3, Retkes Léna 2, Kovács Nikolett 1, Gábor Zsanna 1, Kun Margaréta-.

Edző: Fekete-Seres Ildikó


 

Kövessen minket a Facebookon is!