Nem hunyt ki a Sirius fénye
Huszonkét év működés után, február 26-án elbúcsúztak a Sirius rádió ismert műsorvezetői a hallgatóktól. Az utolsó reggeli műsor nosztalgiázásra okot adó pillanatokat nyújtott, amelyben régi ismerős hangok is megszólaltak, együtt időzve el a rádió történetének szép emlékei között.
Az 1996 májusában – akkor még csak csak nyolc órában – először megszólaló rádiót Balogh György, Gajdics Ottó, Hájas Sándor, Galambos Sándor és Bakos Aranka alapították. A marketingért, és a gazdasági működésért Bakos Lajos volt a felelős, aki később, 2010-től a rádió ügyvezető igazgatója lett. Működésüket a Blaha Lujza téren, a Fürdőszálló épületében kezdték, majd a Klapka utcába, később a volt Házipari Szövetkezet helyére, majd pedig jelenlegi stúdiójukba, az Attila utcába költözött a szerkesztőség. A Rádió 1 megjelenése azonban gyökeres változást hozott a vidéki rádió életében.
– A jelenlegi változásra gazdasági megfontolásból volt szükség – mondta el Bakos Lajos ügyvezető igazgató. Az elmúlt két évtized fejlődése nem volt hiábavaló, de ezt tovább növelni már nem tudtuk. Voltak nehezebb időszakok, amikor a működés gazdaságossága is megkérdőjeleződött, ezért az utóbbi években a tulajdonosi kör részéről egyre inkább előtérbe helyeződött az eladás. Több szálon folytak a tárgyalások, de december elején már láttuk, hogy a Rádió 1 ajánlata lett a legkedvezőbb, számításba véve, hogy a Sirius közszolgálati szerepe megmaradhatott, biztosítva ezzel fennmaradásunkat. A döntés végül a stáb véleményét és a hosszútávú stratégiát figyelembe véve született meg, meghagyva a dolgozókat a korábbi foglalkoztatásukban – tette hozzá Bakos Lajos.
Az ügyvezető elmondta azt is, hogy a Rádió 1 a sugárzást igen, de a helyi műsorgyártást nem vette meg. Az a korábbi üzemeltetőtől, a Félegyházi Hírlap Kft.-től a Sirius Média Kft.-hez került át a félegyházi és a majsai műsorgyártás területén is. Megmaradtak a munkatársak, a szerkesztőség, az eszközök, és a jog a saját belátás és elhatározás szerinti működtetésre.
– Négy óra ötven perc műsoridőnk maradt, amelyben zenei műsor, helyi hírek, riportok, óránként programajánló, és reklámok lesznek egy olyan felületen, amely a Rádió 1 hallgatottságát élvezi. S bár a reggeli műsorunktól valóban el kellett búcsúzni, az ismert hangok továbbra is hallhatóak lesznek a 91.1 Rádió1 - Siriusban.
K.G.
Fotó: Kiss Gabriella