Tíz párt ellen tettek feljelentést választási csalás gyanúja miatt
A helyi választási bizottság a Szegényekért Párt, az Elégedetlenek Pártja, a Közös Nevező 2018., a Rend és Elszámoltatás Párt, Minden Szegényért Párt, a NET Párt, a Közösen Egymásért Demokratikus Néppárt, a Hátrányos Helyzetűek Pártja, a Hajrá Magyarország! Párt, és Tenni Akarás Párt országgyűlési képviselő-jelöltjének nyilvántartásba vételét utasította vissza Bács-Kiskun Megyei 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületben, miután a helyi választási iroda vezetője a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanújával feljelentést tett a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon, ismeretlen tettes ellen.
Mint azt dr. Faragó Zsolt elmondta, a sikeres jelöltállításhoz ötszáz érvényes aláírást kell összegyűjtenie egy egyéni jelöltnek, az országos lista állításához pedig minimum 27 egyéni jelöltet kell bejelentenie egy pártnak, legalább kilenc megyében és Budapesten. Míg a nyilvántartásba vétel megtagadásának indoka a fenti esetekben a jelöltséghez szükséges ötszáz érvényes ajánlás hiánya volt, a büntető feljelentésekre azért került sor, mert a leadott aláírások többsége a gyanú szerint hamis volt. A jelölőíveken – mint arra a megadott személyi adatok egyeztetése közben fény derült – több éve halott személyek is szerepelnek.