Helyi hírek 2018. március 10. 15:45

A közétkeztetés biztosítására a régió legkorszerűbb konyhája létesült Félegyházán

Képgaléria
A közétkeztetés biztosítására a régió legkorszerűbb konyhája létesült Félegyházán
Korábban a dr. Holló Lajos utcában jó minőséget szolgáltatva működött a város közintézményeit ellátó központi konyha, amelyet megszüntettek. A konyha most megújult, nem is akármilyen színvonalon. Üzemeltetését a Suli-Host Vendéglátó és Szolgáltató Kft. vállalta, amely több mint 300 millió forintért újította fel az épületet és szerelte fel a kor követelményeinek megfelelő eszközökkel. Az ELŐ-SZER Kft. munkája során megújult konyhát, március 9-én ünnepélyes keretek között avatták, amikor valamennyi vendég megkóstolhatta azt is, hogy milyen ételekkel kívánják ellátni a későbbiekben Félegyháza fiataljait, intézményi dolgozóit.

Az üzemeltető cég ügyvezetője, Pék József az átadáskor elmondta, hogy a Suli-Host Vendéglátó és Szolgáltató Kft. 1992 tavaszán alakult három magánszemély közreműködésével, fő tevékenységük a diákétkeztetés. Naponta 17 ezer ember veszi igénybe szolgáltatásaikat rendszeresen munkahelyeken, kórházakban, oktatási és szociális intézményekben, de a határvédelemben szolgáló rendőrök ellátásában is közreműködnek. A magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalkozás elsődleges célja azonban az, hogy sikeres példát és eredményes mintát mutassanak a hazai gyermekétkeztetési piacon.

A Félegyházán megépült konyha kapacitása 4000 ember kiszolgálására alkalmas. Külön főznek minden korcsoportnak, bölcsődéseknek, iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt. Biztosítnak diétás étkeztetést is. A későbbiekben a középiskolásoknak lehetővé teszik azt, hogy két menü közül választhassanak. Az ételek kiszállítását két autóval végzik.  

Alapanyag-ellátásban számítanak a félegyházi termelőkre is. Amennyiben sikerül a folyamatos együttműködést biztosítani az almát, szilvát és egyéb gyümölcsöket a helyi, környékbeli termelőktől fogják beszerezni – tette hozzá.

Az eseményt követően Csányi József emlékeztetett arra, hogy a 2014-ben meghirdetett polgármesteri programjában számos olyan célkitűzés szerepelt, amelyek hosszú évek, vagy évtizedek óta megoldatlanok voltak a városban. Ilyen volt például a temetők és a sportcsarnok ügye, az SZTK épület felújítása, a kórház fejlesztése, az intézmények rendbetétele, útépítések és felújítások…, amelyek mindegyike a ciklus végéig teljesül is. Ezek sorát gyarapította a közétkeztetés, amit – némi túlzással – intézményenként másik szolgáltató látott el.

–  A közétkeztetést a 90-es és a 2000-es években szinte mindenhová a bíróság melletti központi konyhából szállították városszerte, általános közmegelégedés mellett. Ezt a gyakorlatot az előző városvezetés – számunkra ismeretlen okokból – felmondta, és a korábbi egységes ellátást különböző, helyi és vidéki vállalkozások között osztotta meg. Így alakult ki az a helyzet, hogy hét helyen, 11 különböző szerződés alapján működött Félegyházán a közétkeztetés. Szeretném ezúton is megköszönni ezeknek a szolgáltatóknak a munkáját, és hangsúlyozom, hogy a jelen változás nem ellenük szól! Mindössze arról van szó, hogy egységes szolgáltatási minőséget akartunk megteremteni a városban. Ennek oka pedig kézenfekvő: a közétkeztetés önkormányzati feladat. Ha pedig a szolgáltatók közül bárki úgy döntött volna, hogy nem kívánja tovább folytatni ezt a tevékenységet, akkor a gyerekek étel nélkül maradhattak volna, hiszen az önkormányzatnak nem volt erre megfelelő kapacitása. Ezért döntöttünk úgy, hogy megkeressük a módját, hogyan lehetne a régi, jól működő és indokok nélkül bezárt központi konyhát felújítani, és ezzel egységesen magas minőséget szolgáltatni.

A jogszabályoknak megfelelő eljárás lefolytatása során a Suli Host Kft. vállalta, hogy több mint 300 millió forintos beruházás mellett elvégzi ezt a feladatot. Mi pedig – tekintettel arra, hogy a közétkeztetés stratégiai fontosságú, nagyon kényes ügy – megkülönböztetett figyelemmel jártunk el, és győződtünk meg arról, hogy szakmailag képes ezt stabilan ellátni, és a minőségen is képes javítani. A cég meggyőző referenciái ezt minden kétséget kizáróan alátámasztják, ugyanis Szeged közétkeztetésének – beleértve az összes óvodát, iskolát és intézményt, továbbá az egyetemi klinikákat – magas színvonalú ellátását hosszú ideje a város megelégedésére végzik. Hosszú távú tervünk ugyanakkor az, hogy a konyhát önkormányzati kézbe véve a város közvetlenül szervezze meg a szolgáltatást. Ehhez viszont szükségünk volt olyan partnerre, aki vállalta a beruházást és a szolgáltatás elindítását – foglalta össze a polgármester az előkészítés hátterét.

– Hogyan értékeli az átállást?

– Az első nap volt egy apró fennakadás az edényekkel, de úgy gondolom ennyi belefér egy több ezres közétkeztetés elindításánál, és ezen a héten már nem hallottunk panaszos hangokat. Néhány óvodából és iskolából azt jelezték szülők, hogy rossz az étel, de ebben az volt a furcsa, hogy ez az észrevétel olyan intézményekből érkezett, ahol az átállás miatt még a régi szolgáltató főz. Természetesen vannak apróbb kívánságok, igények, amiket az intézmények ízléséhez kell még igazítani, ez véleményem szerint a következő hetekben megtörténik. Minden intézményvezetőtől azt kértük, hogy jelezzék észrevételeiket, és igyekszünk minden kívánságot teljesíteni, ami lehetséges. A célunk közös: jobbat, jobb minőségben nyújtani. Persze azt is látni kell, hogy az indulás egybeesett az országgyűlési választások kampányidőszakával, ami most is fokozott hangulatban telik.

Az új konyha működésének első napján már megjelentek helyi politikusok által szerkesztett újsághírek, rengeteg csúsztatással. Ezekkel kapcsolatban szeretném ismét leszögezni, hogy az étel Félegyházán készül, és ugyanazok a személyek főzik, akik eddig is. Olyan szerződést kötöttünk, ami garantálja a 15 félegyházi dolgozónak, hogy semmilyen tekintetben sem járnak rosszabbul. A régió legkorszerűbb konyhája létesült most a városban, erről a sajtón keresztül a nyilvánosság is meggyőződhet. Kár ebben politikát keresni, és véleményem szerint nem is elegáns a kampányba a gyerekeket belevonni és kampányeszközt csinálni belőlük. Ami pedig a minőséget illeti, én és a munkatársaim nap mint nap személyes ellenőrizzük, ugyanis innen rendeljük az ebédet – tette hozzá a polgármester. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!